Minden idők legnagyobb iráni terrortámadását hiúsították meg

Teherán |

<p>Az Iránban végrehajtani tervezett eddigi legnagyobb, Teheránt és több vidéki várost célba vevő terrorista támadást hiúsította meg az iráni hírszerzés - jelentette hétfőn az állami tévé.</p>

 A televízióban egy közleményt olvastak föl, amelyet a hírszerzési minisztériumnak tulajdonítottak, az AP hírügynökség szerint azonban illetékes tisztségviselőt egyelőre nem lehetett elérni abból a célból, hogy az ügyről részletesebben tájékoztasson.

A hírszerző ügynökök lefoglaltak lőszereket és pokolgépeket, valamint őrizetbe vettek több gyanúsítottat, akiknek a kihallgatása folyamatban van - állt a közleményben. Az őrizetbe vetteket csak a "takfiri", vagyis hitetlen jelzővel emlegették a közleményben, de semmilyen adatot nem árultak el róluk. A zömmel síiták lakta Irán hatóságai az utóbbi időben főleg a szunnita szélsőségesekből álló, és Szíria, valamint Irak nagy részét az ellenőrzése alatt álló Iszlám Állam (IÁ) szervezet tagjait illették ezzel a jelzővel, noha ebből nem következik az, hogy a dzsihadistákról van szó. Irán támogatja az IÁ ellen harcoló szíriai és iraki kormányt is, amelyek szintén síitákból állnak.

A Farsz félhivatalos iráni hírügynökség idézte Ali Samhanit, a Legfelsőbb Nemzetbiztonsági Tanács titkárát, aki azt mondta, hogy a támadásokat az éppen tartó muzulmán böjti hónapra időzítették.

Az IRNA állami hírügynökségnek szintén a hírszerzési minisztériumra hivatkozó jelentése szerint az őrizetbe vett "terroristák" vahhábita "takfirik". A vahhábizmus az iszlám egyik ultrakonzervatív ága, amely főleg Szaúd-Arábiában nyert teret.

Irán és Szaúd-Arábia viszonya nagyon megromlott annak hatására, hogy az arab királyság januárban kivégzett egy síita vallási vezetőt, és emiatti tiltakozásul Teheránban tüntetők megtámadták Szaúd-Arábia nagykövetségét. Rijád megszakította diplomáciai kapcsolatait Teheránnal.

Irán nemrég bejelentette, hogy nem enged zarándokokat a nagy éves iszlám zarándoklatra, a háddzsra a szaúd-arábiai Mekkába, mert Rijád nem teljesítette azt a kérését, hogy gondoskodjon alaposabban az iráni zarándokok biztonságáról.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?