Miller Orbán ellen

Prága. A lengyel kormányfő szerint Orbán Viktor tehet róla, hogy a visegrádi csoportban az utóbbi időben megromlott a hangulat.

Prága. A lengyel kormányfő szerint Orbán Viktor tehet róla, hogy a visegrádi csoportban az utóbbi időben megromlott a hangulat. „Remélem, hogy a választások után, illetve miután a magyar szocialisták átveszik a kormányzati hatalmat, sikerül a visegrádi együttműködést újraindítani és javítani az általános hangulaton” – jelentette ki Leszek Miller abban az interjúban, amelyet tegnap közölt a Hospodárské noviny cseh napilap. Miller arra a kérdésre válaszolt, hogy Orbán nacionalista választási kampánya nem jelent-e veszélyt Közép-Európa stabilitására. Kifejtette: Nyugat-Európa a visegrádi négyest a közép-európai elrendezés fontos elemének tekinti és érdeke fűződik ahhoz, hogy ez a csoport működőképes és stabil legyen. Egy másik kérdés azt firtatta, Leszek Miller nem tart-e attól, hogy Václav Klaus, ha kormányzati pozícióba kerül a júniusi cseh parlamenti választáson, esetleg ismét szétveri a visegrádi együttműködést, ahogy azt a kilencvenes években egyszer már megtette. Miller kijelentette: „Beszéltem Klausszal, s nem hiszem, hogy Visegrád megszüntetését akarná.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?