Miért mérgezhették meg Verzilovot?

*
Moszkva |

Pjotr Verzilovot, a Pussy Riothoz köthető orosz aktivistát feltehetően a Közép-afrikai Köztársaságban meggyilkolt három orosz újságíró ügyében folytatott nyomozásai miatt mérgezhették meg - közölte felesége, Nagyezsda Tolokonnyikova, az orosz ellenzéki punkzenekar egyik frontembere szerdán a független Dozsgy hírtévé műsorában.

Verzilov - különélő felesége szerint - egy nappal rosszulléte előtt kapott információkat a gyilkosságokra vonatkozóan. Mint mondta, Verzilov az egyetlen, aki ismeri a jelszót, amellyel hozzá lehet férni az adatokat tartalmazó jelentéshez. Tolokonnyikova szerint férje azt mondta neki, hogy "szenzációs információkra számít".
    

Verzilov a MediaZona hírportál alapítója, amely emberi jogi aktivisták ellen indított bírósági ügyekről tudósít. Legutóbb egy dokumentumfilmen dolgozott a Közép-afrikai Köztársaságban meggyilkolt három újságíró egyikéről.
    

A háromfős orosz forgatócsoport orosz zsoldosszervezetekről szándékozott dokumentumfilmet készíteni a rendkívül rossz közbiztonságáról hírhedt afrikai országban. Tagjait, Orhan Dzsemal haditudósítót, Alekszandr Rasztorgujev rendezőt és Kirill Radcsenko operatőrt július 30-án ölték meg helyi, nem hivatalos források szerint a Szeleka muszlim fegyveres szervezet tagjai.
    

A berlini Charité egyetemi klinikán, ahol Pjotr Verzilovot kezelik, elmondták, hogy túljutott az életveszélyen, és várhatóan nem szenved maradandó károsodást. Tüneteit nagy dózisú méreg okozhatta, amely a belső szervek működését szabályozó vegetatív idegrendszert támadta meg. Az anyagot még nem sikerült pontosan beazonosítani, és az sem derült ki, hogy miként került a szervezetébe.
    

Verzilov a labdarúgó-világbajnokság július 15-i moszkvai döntőjén három aktivista társával rendőregyenruhába bújva berohant a pályára. Akciójukkal az orosz rendfenntartó szervek tevékenysége ellen tiltakoztak. A mérkőzés megzavarásáért 15 nap elzárásra ítélték őket. A 30 éves férfi szeptember 11-én szokatlan fáradtságra panaszkodott, majd egyre súlyosabb mozgás-, beszéd- és látászavarai támadtak, ezért kórházba vitték Moszkvában, majd később átszállították a berlini Charité klinikára.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?