Mianmari puccs – A junta bírálta az ASEAN állásfoglalását

Bírálta szerdán a mianmari junta a Délkelet-ázsiai Országok Szövetségének (ASEAN) Mianmarral kapcsolatos közös közleményét, melyet elfogultnak és egyoldalúnak nevezett.

A mianmari külügyminisztérium felszólította a szervezetet, tartsa tiszteletben az ASEAN alapelveit, elsősorban azt, hogy nem avatkozik be a tagországok belügyeibe.

A tárca sajtóközleményét a juntához közel álló Global New Light of Myanmar című lap ismertette.

Mianmart – mely egyébként nem kapott meghívást a szervezet jakartai csúcstalálkozójára – ismét erőszakhullám sújtja, mely nem az első a 2021-es katonai hatalomátvétel óta.

Az ASEAN a 2021-es mianmari puccs után nem sokkal béketervet dolgozott ki a helyzet békés rendezésére, melybe elvben a hatalmat átvevő katonai vezetés is beleegyezett, és az ország vezetői nem vehetnek részt az ASEAN találkozóin, míg végre nem hajtják a megállapodást. Malajzia szigorú intézkedéseket sürgetett a mianmari katonai vezetéssel szemben, mondván, hogy akadályozzák az ASEAN béketervének megvalósítását.

Az ASEAN tagországai kedden nyilatkozatban elítélték a mianmari civilek elleni támadásokat és az erőszak csökkentésére szólították fel a szemben álló feleket.

Ugyanekkor Retno Marsudi indonéz külügyminiszter elismerte, hogy a béketerv nem hozott jelentős eredményt, azt vetve a junta szemére, hogy látványosan elzárkózik a párbeszédtől.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?