Metrópánik törhet ki Európában?

London/Pozsony/Brüsszel. Egy londoni bíróság tegnap december közepéig meghosszabbította annak a három észak-afrikai származású személynek a fogva tartását, akiket egy hete vett őrizetbe a brit rendőrség.

London/Pozsony/Brüsszel. Egy londoni bíróság tegnap december közepéig meghosszabbította annak a három észak-afrikai származású személynek a fogva tartását, akiket egy hete vett őrizetbe a brit rendőrség. A gyanúsítottak ellen terrorcselekmények előkészítésére, szítására és megrendelésére utaló iratok birtoklása miatt emeltek vádat. A bíróság elutasította óvadék ellenében való szabadlábra helyezésüket. Ügyvédjeik cáfolták azokat a vasárnapi sajtójelentéseket, hogy a három személyt a londoni metró elleni gáztámadás terve miatt vette volna őrizetbe a rendőrség.

Az ügynek szlovákiai vonatkozásai is vannak, az itteni hatóságok is hozzájárultak ahhoz, hogy a három gyanúsítottat a brit rendőrségnek sikerült lefülelnie. Egyikük, Rabah Kadri egy éven keresztül Szlovákiában bújkált, az itteni rendőrség letartóztatta Kadri barátnőjét, sőt mint Jaroslav Spišiak bűnügyi főigazgató közölte, Kadri barátnőjének a lánytestvérét is elfogták, mindketten szlovák állampolgárok. Kadri, amíg Szlovákiában tartózkodott, állítólag innen irányította csoportja tevékenységét. A szlovák hatóságok a házkutatás során olyan dokumentmokat találtak, amelyek Spišiak szerint bizonyítják, hogy Kadri terrorszervezetekkel ált kapcsolatban.

A BBC-nek adott nyilatkozatában a gyanúsítottak ügyvédje kijelentette, a sajtó „a hamis és kitalált történeteivel megsemmisítette az esélyét annak, hogy az őrizetbe vettek igazságos tárgyalásban részesüljenek”. A vasárnapi brit lapok címoldalas jelentései meg nem nevezett belbiztonsági illetékesekre hivatkozva arról számoltak be, hogy az al-Kaidával kapcsolatban álló gyanúsítottak tömeges ciánmérgezést akartak szervezni a naponta hárommillió embert szállító londoni metróban. Mind a brit kormány, mind a rendőrség illetékesei már vasárnap cáfolták a gáztámadás tervét. A rendőrség szerint a három férfi munkanélküli, és nem rendelkezik bejelentett szigetországi lakóhellyel, az útleveleik hamisak, azaz a bevándorlási törvényt is megsértették. Jack Straw külügyminiszter tegnapi hangsúlyozta: a brit kormány nem kapott semmilyen figyelmeztetést a londoni metróra vonatkozó terrorista veszélyről. A terrorfenyegetettség általános megnövekedése miatt azonban teljes éberségre intette a lakosságot. A cáfolatok ellenére a londoni metrót fenyegető merényletekről szóló hírek élénk figyelmet keltettek Belgiumban is. André Flahaut védelmi miniszter egy tévéműsorban igyekezett csitítani az izgalmakat, mondván: „figyelünk a terrorista fenyegetésekre, de közben el kell kerülni azt is, hogy belesüllyedjünk a pszichoterrorizmusba”. Nehogy a kormányok a terrorista szervezetek lélektani hadjáratának csapdájába essenek és már a rémhírektől, a merényletek tervének célzatos terjesztésétől pánikba esve elhamarkodott intézkedéseket tegyenek. (m, s, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?