Mesterházy: tévesen értelmezte a Sólyom-ügyet az EB-szóvivő

Budapest |

<p>Mesterházy Attila szerint az Európai Bizottság ügyeletes szóvivője hétfői nyilatkozatával, miszerint kétoldalú ügynek tekinti az Európai Bizottság a múlt pénteki magyar-szlovák diplomáciai incidenst, tévesen értelmezte a helyzetet. Az MSZP frakcióvezetője kedden reggel a Magyar Televízió Napkelte című műsorában beszélt erről.</p>

Hozzátette: véleménye szerint az Európai Unió ezeket a konfliktusokat szeretné távol tartani magától.
    Michael Mann, az EU legfőbb végrehajtó testületének ügyeletes szóvivője hétfői sajtótájékoztatóján az MTI kérdésére mondta azt, hogy az esetet olyan kétoldalú ügynek tekintik, amelyben az Európai Bizottság semmilyen formában nem érintett.
    A frakcióvezető méltatlannak nevezte azt a helyzetet, amelybe a szlovák fél hozta a köztársasági elnököt, amikor augusztus 21-én nem engedték be Szlovákiába. Mint mondta, egységesen fel kell lépnie az ügyben a magyar félnek.
    A szocialista politikus kiemelte: az államfő révkomáromi látogatását viszonylag hosszú időn keresztül készítették elő, tehát a szlovák fél pontosan tudta, hogy mikor megy a szoboravatásra Sólyom László. Úgy fogalmazott: az államfő talán választhatott volna a látogatására "szerencsésebb dátumot", azonban a szlovák fél részéről az előkészítés során nem érkezett ilyen jelzés se a Külügyminisztériumba, se máshová.
    Mesterházy Attila újságírói kérdésre közölte: még nincs miniszterelnök-jelöltje a szocialista pártnak, a személyről a decemberi kongresszuson döntenek majd, de mint kiemelte, több lehetséges jelölt is van.
    A költségvetés kapcsán elmondta azt is: az MSZP-frakció azt várja el a kormánytól, hogy az egészségügyben az alapvető rendszerek működését ne veszélyeztesse a takarékosság. Nincsenek "szent tehenek" a költségvetésben, minden területet érinteni fog a takarékosság - tette hozzá a kormánypárti politikus.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?