Mesterházy: a választás tétje, milyen értékrendek érvényesülnek Magyarországon

Polgár |

<p>Mesterházy Attila szerint a mostani választásnak komoly a tétje, most dől el, hogy az elkövetkező négy-nyolc-tizenkét évben milyen értékrendek érvényesülnek Magyarországon.</p>

A szocialisták miniszterelnök-jelöltje országjáró körútjának első állomásán, a Hajdú-Bihar megyei Polgáron szombaton kijelentette: nemcsak politikusok versengenek, hanem világképek ütköznek az áprilisi országgyűlési választáson.
A szocialisták miniszterelnök-jelöltje ezért fontosnak tartja az elmúlt évek eredményeinek a bemutatását. Szavai szerint közös siker az a jelentős fejlődés, ami a megszépült közintézményekben, orvosi rendelőkben, autópálya-fejlesztésekben, cégek támogatásában megvalósult. Hazugságnak nevezte, amit a Fidesz sugall, miszerint semmi nem történt, sőt a szocialisták romokba döntötték az országot.
Mesterházy Attila úgy készül, hogy lesz Orbán Viktorral, a Fidesz elnökével miniszterelnök-jelölti vita. "Ezzel meg kell tisztelni a választópolgárokat" - mondta a helyi művelődési ház zsúfolásig megtelt nagytermében. A politikus reményét fejezte ki, hogy lesznek szakmai viták a két párt képviselői között.
Külön szólt a bátor döntésnek nevezett válságkezelés eredményeiről. Az MSZP-nek reális programja van, amelynek sarkalatos pontja a nemzeti modernizáció megvalósítása - mondta a politikus. A legfontosabb teendőnek a munkahelyteremtést, a foglalkoztatás bővítését nevezte.
Mint mondta, folytatni kívánják az Út a munkához programot, támogatni szeretnék a szakmunka becsületének a helyreállítását. Kiemelte a vidékfejlesztést és a biztonságot, mondván: sikeres vidék nélkül nincs sikeres Magyarország, de rend nélkül sem lehet az ország sikeres.
A radikalizmus veszélyezteti a magyar demokráciát - mutatott rá. A gyűlöletkeltés, a kirekesztés egyetlen problémának sem lehet a megoldása. Az MSZP elkötelezett a demokratikus értékek tiszteletben tartása mellett - mondta a politikus, aki a fórumon a választók figyelmébe ajánlotta Tóth Józsefet, a város polgármesterét, az MSZP jelenlegi országgyűlési képviselőjét és képviselőjelöltjét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?