Merkel: rendezetten kell kezelni a menekülthelyzetet

Berlin |

<p>Rendezett és követhető módon kell eljárni a menekülthelyzet kezelésében, s ebben a német szövetségi kormány támogatni fogja az ország tartományait - közölte Angela Merkel kancellár kedd este a tartományi elöljárókkal tartott megbeszélését követően.</p>

A négy és fél órás tanácskozás után tartott sajtótájékoztatóján Merkel közölte: a szövetségi kormány és a tartományok közösen fogják menedzselni a menekültek befogadását és tartományok közti elosztását. Mind a 16 tartomány kiállt amellett, hogy a Németországba érkező menekülteket lakosságarányosan és gazdasági erejükhöz mérten osszák szét köztük.    A német kancellár szerint egyetértés volt abban, hogy "menedéket akarunk adni azoknak, akik arra szorulnak, és ennek érdekében mindent meg fogunk tenni, ami emberileg lehetséges". Ugyanakkor azt is leszögezte, hogy akik számára "nincs perspektívája a maradásnak", azoknak el kell hagyniuk Németországot.    Merkel úgy fogalmazott, a helyzet az állam egészétől "jelentős erőfeszítéseket" kíván meg, de minden érintett elkötelezett a fennálló kihívások leküzdésében.    A találkozón német sajtóhírek szerint a tartományok az idei évben a menekülthelyzet kezelésére kapott egymilliárd eurós szövetségi támogatás összegének megduplázását, illetve a menedékkérelmek elbírálásának felgyorsítását kérték. A költségek pontos elosztásáról, illetve a menekültválsággal kapcsolatos esetleges új törvényekről szeptember 24-én fognak egyeztetni a szövetségi kormány és a tartományok képviselői.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?