Merkel magyar-szlovák párbeszédet sürget

Berlin |

<p>Párbeszédet sürgetett Magyarország és Szlovákia között a német kancellár. Az MTI tudósítójának - a két ország közötti viszonyt érintő - kérdésére válaszolva pénteki, Berlinben tartott nemzetközi sajtóértekezletén Angela Merkel példaként hozta fel, hogy a Horvátország és Szlovénia között a horvát uniós csatlakozással kapcsolatban kialakult vitában tárgyalások útján sikerült haladást elérni.</p>

Ez ismét bizonyítja, hogy nem az egymásnak való üzengetés, hanem csakis az egymással való párbeszéd jelentheti a konfliktusok megoldásának egyetlen lehetséges útját - hangsúlyozta a kancellár.

Merkel elmondta, hogy az Európai Unió előző napi csúcsértekezletének keretében tárgyalt a két miniszterelnökkel, Bajnai Gordonnal és Robert Ficóval is, akik - mint hozzátette - szerencsére egymással is jó megbeszélést folytattak.

"A tárgyalások után az a benyomásom alakult ki, hogy a viszony ismét jó útra került" - fogalmazott a kancellár, hangsúlyozva, hogy a két kormányfő előző este egyaránt erről a szándékról biztosította őt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?