Merkel a liberálisokkal és a Zöldekkel lépne koalícióra

Berlin |

<p>Kormányalakítási tárgyalásokat kezdeményez a liberális FDP-vel és a Zöldekkel a CDU/CSU német jobbközép pártszövetség - jelentette be Angela Merkel kancellár, a CDU elnöke a hétvégén.</p>

A kancellár a CDU/CSU közös ifjúsági szervezetének (Junge Union, JU) drezdai konferenciáján szombaton elmondott beszédében jelentette ki először, hogy a pártok színei alapján (CDU/CSU: fekete, FDP: sárga, Zöldek: zöld) elnevezett Jamaica-koalíció megkötése a célja. Eddig rendre arról beszélt, hogy valamennyi lehetséges koalíciós partnerrel, így a szociáldemokratákkal (SPD) is egyeztetni kell a kormányzati együttműködés lehetőségéről.

A JU tanácskozásán viszont azt mondta, hogy az SPD "belátható időn belül nem lesz kormányképes szövetségi szinten", ezért az FDP-vel és a Zöldekkel kell tárgyalni.

A tárgyalások nehezek lesznek, de mindent meg kell tenni azért, hogy "megbízható és stabil kormány" alakuljon - hangoztatta a CDU elnöke. Rámutatott, hogy ez a négy párt még soha nem kormányzott együtt szövetségi szinten. 

CDU/CSU-FDP összetételű koalíció már volt, de a Zöldekkel még nincsenek tapasztalatok, ezért - mondta Merkel - a CDU-nak a JU kezdeményezésének megfelelően rendkívüli pártkongresszuson kell elfogadnia a koalíciós szerződést, ha sikerre vezetnek a tárgyalások.

 Előbb viszont a CDU és a CSU viszonyát kell rendezni, legfőképpen a bajor CSU által követelt menekültbefogadási felső határ ügyében kell megállapodásra jutni - mondta a CDU elnöke. Kiemelte, hogy a két párt vezetőinek vasárnapi tárgyalásán "egy kis jó szándékkal" rendezni lehet a vitákat.

A testvérpártok egyeztetése vasárnap délelőtt kezdődött a CDU berlini székházában. A CDU küldöttségét Angela Merkel, a CSU küldöttségét Horst Seehofer pártelnök, bajor kormányfő vezeti. 

Az első tárgyalások az FDP-vel és a Zöldekkel várhatóan csak az október 15-ei alsó-szászországi tartományi parlamenti választás után kezdődnek, ha a CDU-nak és a CSU-nak sikerül megállapodnia a vitatott ügyekben és egységes irányvonalat tudnak kidolgozni a koalíciós tárgyalásokra. Arról egyelőre nem szivárogtak ki információk, hogy a CSU által követelt évi 200 ezer fős menekültbefogadási felső korlát kérdésében milyen kompromisszumról lehet szó.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?