Merényletet tervezhetnek a volt montenegrói államfő ellen

Milo Djukanovic

A montenegrói rendőrség megerősítette Milo Djukanovic volt montenegrói köztársasági elnök védelmét, a belügyi tárca ugyanakkor közölte, egyelőre nem erősítették meg azokat a médiában megjelent híreszteléseket, amelyek szerint merényletet terveznek a politikus ellen, az ellenőrzés és a külföldi hírszerző ügynökségekkel történő egyeztetés még folyik.

A montenerói közszolgálati televízió (RTCG) beszámolója szerint szombaton röppent fel a hír, amely szerint Milo Djukanovic tájékoztatta az illetékes hatóságokat, hogy egy külföldi bűnszervezet merényletet tervez ellene. A montenegrói rendőrség több közleményt is kiadott az ügyben, ezek mindegyikében az szerepel, hogy még nem erősítették meg, hogy valóban lenne ilyen terv, őket ilyenről senki nem tájékoztatta, sem a volt államfő, sem a biztonsági szolgálat nem kérte a közreműködésüket.

A Pobjeda című podgoricai napilap internetes oldala, valamint a Vijesti című hírportál szombaton arról is írt, hogy tudomása szerint egy belgrádi szervezett bűnözői csoport tervez merényletet Milo Djukanovic ellen, de a szervezetnek nemcsak Szerbiában, hanem Bosznia-Hercegovinában és Albániában vannak tagjai.

2016-ban már volt egy puccskísérlet az akkor Milo Djukanovic vezette kormány ellen, és állítólag merényletet kíséreltek meg a miniszterelnök ellen is. Az ügyben éppen két napja, pénteken született ítélet, minden vádlottat felmentettek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?