Menesztették a cseh védelmi miniszter helyettesét csúszópénz miatt

Prága |

<p>Távozni kényszerült hivatalából Jaroslav Kopřiva, a cseh védelmi miniszter helyettese, mert kiderült, hogy egy közbeszerzési ügyről való tárgyalások folyamán csúszópénzt kért.</p>

A korrupciós ügyre a Mladá Fronta Dnes című liberális napilap derített fényt, s miután a bizonyítékokat átadta a védelmi miniszternek és szerdán nyilvánosságra hozta, Alexandr Vondra azonnal menesztette helyettesét.

Kopřiva azt ígérte a finn Patria cégnek: biztosítja, hogy ők kapjanak mintegy 120 millió euró értékű megrendelést 25 vontatott aknavető szállítására a cseh hadsereg számára. Azt, hogy a Patria pályázat nélkül kapja meg a megrendelést, Kopriva azzal érte volna el, hogy lobbisták segítségével megállapodott a szlovák védelmi tárcával a közös fegyvervételben. Ilyen esetben az Európai Unió (EU) szabályai szerint nem szükséges pályázatot kiírni. A szlovákok később visszaléptek volna az üzlettől.

A több millió koronás csúszópénzt a finn cég egy "külföldi sportrendezvényen való részvétel" címén számlázta volna Koprivának és társainak.

A Mladá Fronta Dnes hat hónapon keresztül figyelte és vizsgálta az ügyet, míg elegendő bizonyítékot gyűjtött össze a miniszterhelyettes törvénybe ütköző tevékenységéről. A legnagyobb példányszámú cseh lap eredetileg a Pandur harckocsik sokat vitatott tervezett vétele körüli ellentmondásokat kívánta tisztázni. Eközben jutott olyan információk birtokába, amelyek jelezték, hogy az aknavetők tervezett megvétele sem tiszta, s ebben a védelmi miniszter helyettese is benne van. Kopřiva 2003 óta dolgozik a védelmi minisztériumban magas tisztségekben, s egyik legfőbb feladata az új fegyverek beszerzése. Az újság riporterei rejtett kamerával és a mikrofonokkal rögzítették az érintettek több beszélgetését, s az anyag egy részét nyilvánosságra hozták.

A cseh lap arra is rámutatott: bár Kopřiva kereszténydemokrata politikus, a nem hivatalos találkozók során rendkívül vulgárisan beszélt. Nagyon lenézően nyilatkozott a szlovák hadseregről is. Ami a szlovák hadsereg fegyverzetét illeti szerinte "az egy nagy szar", a szlovákoknak "mezítelen a seggük" , s a hadseregnek "csak két üzemképes vadászgépe van".

Szlovák oldalon a partner Miroslav Vibof, lobbista volt, aki kitűnő kapcsolatokkal rendelkezett, egyebek között Robert Fico, akkori szlovák miniszterelnökkel - állítja a cseh napilap.

Várható, hogy a védelmi minisztérium büntetőeljárást kezdeményez az ügyben. Amennyiben Kopřiva, illetve a vele szorosan együttműködő Josef Jindra lobbista tevékenységét a vizsgálat során törvénysértőnek találják, mindkettőjüket több éves szabadságvesztés fenyegeti.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?