Menekültügy: Juncker nekiment a tagállamoknak

<p>Élesen bírálta Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke pénteki brüsszeli évnyitó sajtóértekezletén az unió azon tagállamait, amelyek nem tesznek eleget kötelezettségeiknek a menedékkérők EU-n belüli elosztása terén.</p>

A luxemburgi politikus elmondta: belefáradt abba, hogy elsősorban a bizottság kapja a kritikákat, miközben a tagországok közel sem tettek meg mindent, amit meg kellett volna.

Hozzátette, hogy különösen azokra az államokra gondol, amelyek úgy vélik, jó irányba haladnak, amikor azt mondják, hogy nem fogadnak be menekülteket.

Nagyon komoly hitelességi válságot fog előidézni, ha idén sem sikerül gyakorlatba ültetni azon intézkedéseket, amelyekről korábban már politikai és jogi döntés született – hangsúlyozta.

„Technikai jellegű” fázis

Kitért arra is, hogy jelenleg korai szankciókról beszélni Lengyelországgal szemben a varsói kormány intézkedéseivel kapcsolatos aggodalmakkal összefüggésben.

A luxemburgi politikus leszögezte: „teljesen hibás” az az elképzelés, hogy Lengyelország ügyei kizárólag a lengyel törvényhozásra tartoznak. Juncker hozzátette: a brüsszeli testület által az aggodalmak kivizsgálását célzó eljárás „normális” és „technikai jellegű” fázisban van, és nem akarja, hogy a lengyelek azt gondolják, egész Európa ellenük van.

Hamarosan sikerül megállapodni Londonnal

Emellett kiemelte: szinte biztos abban, hogy februárban sikerül megállapodni az Egyesült Királysággal a London által szorgalmazott uniós reformokról.

Juncker így fogalmazott: se nem derűlátó, se nem borúlátó ebben a kérdésben. Azt is mondta, hogy szerinte februárban London és az unió többi tagállama nem kompromisszumot köt majd, hanem tartós megoldásban tud majd megegyezni, hogy az Egyesült Királyság az Európai Unió tagja maradhasson.

A bizottság ebben a folyamatban közvetítőként vesz részt, a döntés a tagállamoké, amelyek vezetői februári csúcstalálkozójukon vitatják majd meg a kérdést.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?