Megtartotta első ülését a tálibok kormánya, új útlevelekről és személyi igazolványokról született döntés

Afganisztán k

Megtartotta első ülését az Afganisztánban hatalomra került tálibok kormánya, a hétfői tanácskozáson új útlevelekről és személyi igazolványokról született döntés – közölte Zabihullah Mudzsáhid, a radikális iszlamisták szóvivője.

Az állami Bahtar hírügynökség szerint az újonnan kibocsájtásra kerülő iratokon Afganisztáni Iszlám Emirátus, vagyis a tálibok által használt elnevezés lesz feltüntetve az ország neveként, s nem a korábbi, a Nyugat által támogatott vezetés által használt Afganisztáni Iszlám Köztársaság.

Azt egyelőre nem  tudni, hogy az új útleveleket el fogja-e ismerni a nemzetközi közösség, amely eddig a tálibok vezetését sem ismerte el.

A Hasszán Ahund molla ügyvivő miniszterelnök vezette kabinet egyben megbízta a kabuli önkormányzatot, hogy dolgozzon ki olyan mechanizmusokat, amelyekkel elejét lehet venni az illegális földfoglalásoknak. A biztonsági kérdésekért felelős tárcák vezetői pedig megbízást kaptak egy bizottság alakítására, amelynek feladata lesz majd a főváros és a tartományok biztonsági helyzetének javítása.

Az afganisztáni tálibok – akiket húsz évvel ezelőtt fosztott meg hatalmuktól az amerikaiak vezette nemzetközi katonai koalíció – augusztus 15-én, néhány óra leforgása alatt, harc nélkül bevonultak az afgán fővárosba, Kabulba, majd bejelentették, hogy véget ért a húsz éve tartó háború. A hatalomátvétellel párhuzamosan a rivális Iszlám Állam dzsihadista szervezet is fokozta tevékenységét a tálibokkal szemben. Mudzsáhid szóvivő hétfőn közölte, hogy a tálib kormányerők vasárnap késő este megsemmisítették az Iszlám Állam egyik sejtjét Kabul északi részén, miután az afgán fővárosban egy mecset előtti robbanás több civilt megölt és megsebesített.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?