Megtámadott egy nigeri várost a Boko Haram

Niamey |

<p>Megtámadott egy várost a nigériai központú Boko Haram szélsőséges iszlamista szervezet a szomszédos Nigerben pénteken, miután fegyvereseit kameruni és csádi katonák kiűzték Kamerunból.</p>

Az iszlamista terrorszervezet a nigeri Bosso városát támadta meg, miután a hatóságok arról adtak hírt, hogy fegyvereseit kameruni egységek a csádi hadsereg támogatásával kiűzte Fotokolból. Ez az első eset, hogy Niger területén is támadást indítottak a szélsőségesek.

Eközben az érintett országok vezetői második napja találkoztak a kameruni Yaoundéban, hogy véglegesítsék az összehangolt támadások terveit a terrorcsoport ellen, amely 2014-ben tízezer ember haláláért volt felelős.

A megtámadott város egy gyógyszerésze szerint a milicistákat egyórás tűzharc után a katonák visszaverték - közölte az amerikai AP hírügynökség. A támadás Nigernek azon a területén történt, ahova már több ezren menekültek a környező országokból a szervezet kegyetlenkedései elől.

Korábban a kameruni Fotokolban két napig véres harcok folytak, csaknem száz civilt ölt meg és további ötszázat megsebesített a Boko Haram. A nigériai-kameruni határon fekvő város elleni ostromot azért indították, mert néhány napja összehangolt hadműveletben Nigéria, valamint a szomszédos Csád és Kamerun erői csapást mértek a terrorcsoportra.

Issa Tchiroma Bakary kameruni kormányszóvivő csütörtökön azt mondta, hogy Fotokolt mintegy nyolcszáz iszlamista szélsőséges támadta meg, akik "templomokat, mecseteket, lakóépületeket égettek fel, és kegyetlenül megölték azokat a fiatalokat, akik nem akartak csatlakozni hozzájuk a kameruni erők elleni küzdelemben".

Az Afrikai Unió (AU) tisztségviselői csütörtökön közölték, hogy a Boko Haram elleni küzdelemben egy nemzetközi kontingens bevetését tervezik. A múlt héten az AU jóváhagyta egy 7500 fős haderő létrehozását, amelynek tagjait Nigéria és négy szomszédja, Kamerun, Csád, Niger és Benin küldené. Niger parlamentje hétfőn összeül, hogy szavazzon arról, küldjenek-e katonákat Nigériába a szélsőségesek elleni küzdelem erősítésére.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?