Megtalálták a montreali darabolós gyilkos áldozatának fejét

Montreal |

<p>Megtalálták a montreali darabolós gyilkos, Luka Rocco Magnotta pornósztár áldozatának utolsó hiányzó testrészét, a fejét - jelentette be szerdán a kanadai rendőrség.</p>

 

Magnottát azzal gyanúsítják, hogy egy jégcsákánnyal májusban megölte, majd feldarabolta partnerét, Csün Lin (Jun Lin) 33 éves kínai diákot. A fejet a gyanúsított montreali lakásától néhány kilométerre egy kis tó mellett, az Angrignon parkban találta meg vasárnap az ügy fő nyomozócsoportja, egy ötlet alapján - tették hozzá, de a nyomozás érdekére hivatkozva további részleteket nem árultak el.

A rendőrség szerint Magnotta videóra vette, ahogy megölte és feldarabolta áldozatát, és a felvételeket feltöltötte az internetre. A 29 éves férfi a diák törzsét egy bőröndbe zárta - ezt lakása közelében találták meg -, végtagjait pedig postán elküldte kanadai politikai pártoknak és iskoláknak. Magnotta ezután Európába utazott, majd Németországban elfogták, és kiadták Kanadának. Bírósági kihallgatásán ártatlannak vallotta magát.

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?