Megtalálták a mentőcsapatok az indonéz repülőgép roncsait

Dzsakarta |

<p>Megtalálták a mentőcsapatok az 54 emberrel a fedélzetén előző nap eltűnt indonéz repülőgép roncsait hétfőn Pápua tartományban - közölte a mentőszolgálat és az indonéz közlekedési minisztérium.</p>

Továbbra sem tudni, hogy vannak-e a szerencsétlenségnek túlélői.    A roncsot egy kutató-mentő repülőgépről fedezték fel a levegőből azután, hogy a sűrű dzsungel borította hegyvidéki terület lakói értesítették a mentőszolgálatot arról: láttak egy repülőgépet alacsonyan elszállni a térség felett, majd lezuhanni a dzsungelben.    A mentőszolgálat megpróbálja megközelíteni a baleset helyszínét.    A Trigana Air Service légitársaság belföldi útvonalon közlekedő ATR42 típusú repülőgépe Indonézia keleti részén zuhant le, mintegy 12 kilométerre Oksibil várostól, rossz időjárási körülmények között.    A járat öttagú személyzettel és 49 utassal a fedélzetén a tartományi főváros, Jayapura repülőteréről a mindössze 50 percre lévő Oksibilbe tartott. Az utasok között volt négy gyerek, köztük két csecsemő is. Helyi sajtóértesülések szerint az utasok mindegyike indonéz állampolgár.    Oksibil körzetében erős szél, köd és heves eső volt, amikor mindössze néhány perccel a leszállást megelőzően megszakadt az összeköttetés az ATR 42-es típusú, 27 éves repülőgéppel.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?