Megszólalt az Iszlám Állam a New York-i gázolással kapcsolatban

Kairó |

<p>Az Iszlám Állam terrorszervezet magára vállalta a New York-i gázolásos merénylet elkövetését, amelyben nyolcan vesztették életüket - derült ki a dzsihadisták an-Nabaa című internetes hetilapjának csütörtöki kiadásából.</p>

Az iszlamista szervezet lapja szerint "a támadó egyike volt a kalifátus katonáinak". A Nabaa nem közölt bizonyítékot az állítása alátámasztására.

Sayfullo Saipov kedden Manhattanben teherautóval az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet nevében nyolc halálos áldozatot és több súlyos sebesültet követelő, gázolásos terrorakciót követett el. A hét éve az Egyesült Államokban élő, 29 éves üzbég származású férfit többrendbeli emberölés és külföldi terrorszervezetnek nyújtott támogatás címen helyezték vád alá. Az incidens során meglőtt férfi azt kérte, hogy a kórházi szobájában kifüggeszthesse az Iszlám Állam fekete zászlaját. Vádiratában szerepel, hogy nyomozók az Iszlám Állam több ezernyi propagandaanyagát - videókat, szórólapokat, fotókat - találták meg mobiltelefonján, a többi között egy olyan videoklipet, amelyen a dzsihadisták lefejeznek foglyokat. Az amerikai hatóságok szerint a férfi az Egyesült Államokban radikalizálódott.

TRUMP: HALÁL A NEW YORK-I GÁZOLÓRA!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?