Külföld

Megszavazta a Hongkongra vonatkozó nemzetbiztonsági törvényt a kínai parlament

Megszavazta a Hongkongra vonatkozó, széles körű bírálatokat kiváltó nemzetbiztonsági törvényt a kínai Országos Népi Gyűlés állandó bizottsága kedden, a jogszabály várhatóan július 1-jén lép hatályba.
MTI

2020. június 30. 08:30

Megszavazta a Hongkongra vonatkozó nemzetbiztonsági törvényt a kínai parlament
- TASR/AP-felvétel

A South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap arról számolt be, hogy a testület a vasárnap kezdődött ülésén vitatta meg a szóban forgó tervezetet, amelyet a bizottság 162 tagja helyi idő szerint kedd reggel, röviddel az utolsó ülésnap megnyitása után egyhangúlag fogadott el.

Az előterjesztés miatt hongkongi demokráciapárti aktivisták, illetve egyes külföldi kormányok súlyos aggodalmukat fejezték ki, hangsúlyozva, hogy annak törvénybe iktatása lényegében felszámolná a terület autonómiáját, amelyet Pekingnek az „egy ország, két rendszer” elvének megfelelően ötven éven át szavatolni kellene onnan kezdve, hogy Hongkong 1997-ben a brit gyarmati uralom alól visszakerült Kínához. Peking szerint azonban a törvény csak rendzavarók egy kis csoportja ellen irányul, és a szakadár törekvéseket, a felforgató tevékenységet, a terrorizmust hivatott megakadályozni, valamint azt, hogy külföldiek avatkozzanak be Hongkong belügyeibe.

Ahogy az SCMP rámutat: csupán maroknyi hongkongi törvényhozó pillanthatott bele a törvénytervezetbe azelőtt, hogy azt a parlament elfogadta volna, emiatt pedig a városban sokan az átláthatóság hiányára is panaszkodtak. Az újság bennfentes forrásokra hivatkozva azt írta, hogy a törvény részleteit helyi idő szerint kedden délután ismerteti majd a Hszinhua kínai állami hírügynökség.

A Hszinhua korábban arról számolt be, hogy Kína „országos biztonsági hivatalt” tervez létrehozni Hongkongban, amelynek feladata a nemzetbiztonsági törvény végrehajtása lesz. A jelentés szerint a törvényjavaslat, amely alapján egyes források szerint akár életfogytig tartó börtönbüntetés is kiróható lesz, hatályon kívül helyez minden olyan hongkongi jogszabályt, amely ellentétes vele.

A tervezet várhatóan július 1-jén, Hongkong visszakerülésének 23. évfordulóján emelkedhet törvényi erőre. Carrie Lam hongkongi kormányzó kedden délelőtt – heti sajtótájékoztatóján – kitért a törvénnyel kapcsolatos újságírói kérdések megválaszolása elől.

Az amerikai kormány bejelentette, hogy a jogszabály miatt visszavonja a Hongkong számára biztosított különleges gazdasági és kereskedelmi előnyöket, és az ügy tovább élezte az Egyesült Államok és Kína közti feszültségeket. Mike Pompeo amerikai külügyminiszter egy pénteki közleményben vízumkorlátozásokat jelentett be olyan kínai tisztségviselőkkel szemben, akik Washington szerint felelőssé tehetők a hongkongi szabadságjogok megcsonkításáért. Válaszul a kínai külügyminisztérium hétfőn közölte, hogy vízumkorlátozásokkal sújt amerikai tisztségviselőket, akik Peking megítélése szerint „arcátlan magatartást tanúsítanak” egyes helyi ügyekkel kapcsolatban.

A törvénytervezet bevezetése ellen emelt szót az ENSZ, az Európai Parlament, a G7-es országcsoport, az Egyesült Királyság, valamint Japán is.

Támogassa az ujszo.com-ot

Rengeteg hírrel bombáznak minket különböző portálok, s nem könnyű felismerni a valódi- és álhíreket. Ezért is fontos, hogy olyan weboldalakról tájékozódjunk, amelyek megbízható, korrekt információkat nyújtanak.

Az ujszo.com szerkesztőségében minden nap azért dolgozunk, hogy Önök kizárólag ellenőrzött, valós híreket kapjanak weboldalunkon. Ennek biztosítása meglehetősen költséges. Mi viszont szeretnénk, hogy minden kedves olvasónk hozzájuthasson az ellenőrzött információkhoz, ez azonban az Önök anyagi segítsége nélkül hosszú távon nem lehetséges.

Ezért kérjük olvasóinkat, hogy járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
karácsonyi pénz

Már elkezdték a 13. járadék kifizetését

Párkány: hétfőtől működik a tesztelőállomás

Párkány: hétfőtől működik a tesztelőállomás

Gál Tamás

Adventi kalendárium: A mértéktelenség az emberiség veszte lehet

bíró k

Előzetes letartóztatásba kerül Jozef Rehák és Daniel Čech

Ursula von der Leyen
Frissítve

Brexit – Johnson és von der Leyen a tárgyalások folytatásáról állapodott meg

Igor Matovič

Matovič karácsonyról – két lehetőségünk van: tömeges tesztelés vagy a teljes lezárás

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.