Megszaporodtak a németek gondjai a törökökkel

A napokban ismertetett felmérés jól tükrözi a németek és a bevándorlók – főleg a törökök – között az utóbbi hetekben megnövekedett feszültséget. A téma azért is fontos, mert a legnagyobb uniós országról van szó, amelynek véleménye mérvadó Törökország EU-törekvéseit illetően is. Szociáldemokrata koalíciós partnereivel ellentétben Angela Merkel kancellár inkább osztja Nicolas Sarkozy francia elnök véleményét, aki ellenzi Ankara EU-tagságát, s csak valamiféle különleges partneri viszonyt ajánl a törököknek.

A német–török viszonyt enyhén fogalmazva is beárnyékolta a február elején Ludwigshafenben kitört lakóháztűz, amelyben kilenc török halt meg, köztük öt gyerek. A tragédiánál is nagyobb hullámokat vert politikai síkon az a vita, amelyet a török miniszterelnök indított el a tűzeset után pár nappal mondott kölni beszédével. Recep Tayyip Erdogan mintegy húszezer honfitársa előtt szakmák és idegen nyelvek, elsősorban a német elsajátítására buzdította az Északi-tenger és az Alpok között élő törököket, rámutatva: ez a kulcsa a jobb életnek, a családi és egyéni boldogulásnak. Egyúttal élesen kikelt az „asszimiláció”, a török kultúra és identitás feladása, a gyökerek megtagadása ellen. Haragjában odáig ment, hogy emberiség elleni bűn?tettnek nevezte a beolvadást.

A német kommentátorok és a politikusok nagy része felhördült ennek hallatán. „Miért elítélendő, ha valaki olyanná akar válni, mint a befogadó (többségi) társadalom? Aki nálunk él, annak el kell fogadnia a német jogrendet” – érvelt Wolfgang Bosbach, a kereszténydemokraták (CDU) alsóházi frakciójának helyettes vezetője. Dieter Wiefelspütz, a szociáldemokraták belpolitikai szóvivője a német belügyekbe való megengedhetetlen beavatkozást vetett Erdogan szemére. Erwin Huber, a bajor uniópárt (CSU) elnöke pedig egyenesen a Törökország EU-belépéséről folyó tárgyalások felfüggesztését követelte a kölni beszéd nyomán.

Fokozta a német társadalom értetlenségét Erdogannak az a javaslata, hogy német földön létesüljenek török iskolák és egyetemek, a török fiatalok hatékony oktatása és felsőfokú képzése érdekében. Egy ilyen lépés vezetne csak igazán párhuzamos társadalmak kialakulásához, hiszen a török gyermekeket semmi sem ösztönözné a német megtanulására. A kormányfő ötlete tehát halálos csapás volna az integrációs törekvésekre, és ideális táptalaja volna „a török miliő és török gettók kialakulásának” – fogalmazott Wolfgang Schäuble belügyminiszter.

Az elképzelést Merkel kancellár is értetlenül fogadta. Az iskolai megértési problémák orvoslására szerinte nem Törökországból kellene tanárokat és tanítókat importálni. Úgy vélte, a megoldást török származású oktatók nagyobb számban történő alkalmazása jelenthetné a német oktatási intézményekben. Egyébként a már említett közvélemény-kutatás szerint a német lakosság több mint 90 százaléka a leghatározottabban elutasítja török iskolákat és egyetemek létesítését az országban. A ludwigshafeni lakóháztűz előzményeihez pedig az is hozzátartozik, hogy az elmúlt hónapokban németországi külföldiek – köztük nagy számban török fiatalok – erőszakos cselekményeket hajtottak végre németek ellen.

Merkel asszony – Erdogan beszédére reagálva – hangsúlyozta: integráció alatt az értendő, hogy az ember kész elfogadni annak az országnak az életmódját, amelynek polgára lett. „Ez persze nem jelenti azt, hogy le kell mondaniuk saját kulturális hátterükről. Ám lojalitással a német államnak tartoznak. Az érem másik oldala, hogy a német állam is komolyan veszi a beilleszkedni kívánókat. Ha a nálunk felnövő török fiataloknak gondjaik vagy problémáik vannak, akkor én az ő kancellárjuk is vagyok.”

Nem aratott osztatlan sikert Erdogan beszéde a németországi törökök körében sem. Cem Özdemir, a Zöldek EP-képviselője hasznosnak, az integrációt előmozdítónak nevezte a miniszterelnök kölni kijelentéseit. Kenan Kolat, a Németországi Török Közösség elnöke viszont leszögezte: aki német földön nő fel, annak meg kell tanulnia németül beszélni. Török iskolák telepítése szóba sem jöhet. A Németországi Muzulmánok Központi Tanácsának elnöke politikai számítást vetett Erdogan szemére, elítélve a párhuzamos társadalom kialakítására alkalmas ötleteit. Aiman Mayzek szerint Erdogan és tanácsadói felismerték, hogy a németországi törökök politikai vákuumban élnek. A német politika, politikusok ugyanis nemigen törődnek velük, jóllehet jelentős választói réteget és potenciált képviselnek. (A 3,4 millió török közül mintegy 700 ezer rendelkezik német állampolgársággal, ők a Bundestag-választásokon is szavazhatnak. A többiek nagy része, amennyiben legalább 8 éve él német földön, és büntetlen előéletű, a helyhatósági választásokon jogosult szavazásra.)

Mayzek ezzel azoknak a sajtókommentátoroknak adott igazat, amelyek szerint Erdogan Ludwigshafenben, a tűzkatasztrófa helyszínén államférfiként, a kölni sportcsarnokban viszont kampányoló pártpolitikusként szólalt fel. Ennek oka is kézenfekvő: az ankarai parlament januárban módosította a választójogi törvényt. Ezáltal a külföldön élő törököknek nem kell már hazautazniuk a választásokra, hanem külföldi lakóhelyükön vagy levélben is leadhatják a szavazatukat.

A korábbi török kormányok is élhettek volna egy ilyen értelmű módosítás lehetőségével, ám ódzkodtak tőle. Tudták ugyanis, hogy a német, osztrák, belga, holland földön élő törökök többsége jámbor muzulmán és konzervatív; zömük az elmaradott anatóliai tájakról került Nyugat-Európába. Így politikai nézeteik leginkább az iszlamista gyökerű Igazság és Haladás Pártjához (AKP) állnak közel – vagyis Erdogan és szövetségese, Abdullah Gül államfő pártjához. Ebből a lehetőségből igyekezett gyorsan politikai tőkét kovácsolni a török miniszterelnök.

Bár választások Törökországban csak bő három év múlva esedékesek, Erdogan már most készül a megmérettetésre. A tavalyi voksoláson ugyan pártja meggyőző fölénnyel nyert, ám két hete, a fejkendő egyetemi viselését lehetővé tevő törvény parlamenti elfogadtatásával maga ellen fordította a szekularizáció híveit: a hadsereg, a világi politikai elit és a felsőoktatás vezetői mellett azokat a tömegeket is, amelyek a lopakodó iszlamizálás előhírnökét látják a fejkendő rehabilitálásában. Így a következő választások csöppet sem ígérkeznek sétagaloppnak; könnyen lehet, hogy Erdogannak és az AKP-nek nagyon is jól fognak jönni a német földön élő török milliók szavazatai. (mti, -nák)