Mégsem terveztek merényletet Kacav ellen Budapesten

Budapest/Jeruzsálem. Terrorcselekményre való felkészülés gyanúja miatt rendőrségi intézkedések történtek Budapesten – jelentette be tegnap az ORFK kommunikációs igazgatóhelyettese.

Budapest/Jeruzsálem. Terrorcselekményre való felkészülés gyanúja miatt rendőrségi intézkedések történtek Budapesten – jelentette be tegnap az ORFK kommunikációs igazgatóhelyettese. „Házkutatások, kihallgatások, előállítások vannak folyamatban” – mondta Németh Lajos, aki nem cáfolta, hogy az intézkedések összefüggnek Móse Kacav izraeli államfő tegnap kezdődött látogatásával.

Garamvölgyi László, az ORFK szóvivője tegnap délután viszont azt közölte az MTI-vel, nincs öszszefüggés az izraeli államfő látogatásával az, hogy őrizetbe vettek egy magyar állampolgárt terrorfenyegetés megalapozott gyanúja miatt. Korábban ugyanis olyan hírek láttak napvilágot, hogy a rendőrség egy, esetleg három embert vett őrizetbe, akik Kacav ellen készültek robbantásos merényletre.

Jeruzsálemben az államfő hivatala bejelentette: „Terrorista öszszeesküvés célpontja volt Magyarországon Móse Kacav.” A szóvivő azt mondta: úgy tájékoztatták a háromnapos magyarországi látogatáson tartózkodó izraeli elnököt, hogy ő volt a célpontja egy, a magyar rendőrség által leleplezett terrorista összeesküvésnek. „Megerősíthetem, hogy egy férfit őrizetbe vettünk, és azzal gyanúsítjuk, hogy terrorakciót készített elő” – mondta Petőfi Attila alezredes, a Budapesti Rendőr-főkapitányság osztályvezetője az AP-nek Kacav látogatásának kezdetén. A HavariaPress szerint a rendőrség három arab származású férfit állított elő az üggyel összefüggésben. A tervezett merényletre a külföldi titkosszolgálatok állítólag már hetekkel korábban figyelmeztették a magyar szerveket.

Salgó László országos rendőrfőkapitány délután határotottan leszögezte: nincs összefüggésben az izraeli államfő látogatásával az, hogy őrizetbe vettek egy palesztin származású magyar állampolgárt. Mint mondta, a tervezett merényletnek nem volt meghatározott időpontja és célszemélye sem.

„Bízom a magyar biztonsági erőkben, és ugyanakkor bízom az izraeli biztonsági erőkben is” – jelentette ki Kacav újságíróknak, miután találkozott Mádl Ferenc magyar államfővel. „Viccesen azt mondtam a magyar elnöknek, hogy jobb, ha ma három lépés távolságot tart tőlem” – tette hozzá. A magyar köztársasági elnök kijelentette: egyelőre nem tudni, komoly-e a fenyegetés. „Biztosak vagyunk abban, hogy az elnök úr biztonságban van Magyarországon” – mondta Mádl Ferenc.

A rendőrség közlése szerint rendkívüli biztonsági intézkedésekkel védik a Budapesten tárgyaló izraeli államfőt. A delegáció útját a levegőben rendőrségi helikopter kíséri. A budai Várban, ahol Mádl Ferenc államfő fogadta a vendéget, az MTI helyszínen lévő munkatársa szerint mesterlövészek álltak a volt honvédparancsnokság, illetve a királyi palota tetején. A Dísz tér sarkán, ahol a delegáció elhaladt, a lakóknak csukva kellett tartaniuk az ablakokat és informálisan már napokkal korábban arra is megkérték őket, hogy a „függöny mögül se nézelődjenek”. A lakóépületek kapujában ellenőrizték a ki- és belépőket. A környékről a gyalogosakat, köztük a sok külföldi turistát, elküldték. Kacav egy német rendszámú, feltehetően külön erre az alkalomra bérelt, páncélozott, elfüggönyözött Mercedesben érkezett a repülőtérről a budai Várba, a Sándor-palotához. A delegáció szabadtéren zajló ünnepélyes fogadása alatt a kormányőrség és a rendőrség autókkal „eltorlaszolta” a környéket. (MTI, NOL)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?