Mégsem fogták el ad-Dúri tábornokot

Bagdad/Baakúba/Kirkuk/Fallúdzsa. Változatlanul szökésben van Izzat Ibrahim ad-Dúri tábornok, Szaddám Huszein megbuktatott iraki elnök egykori jobbkeze. Mint a bagdadi belügyminisztérium tegnap közölte, ad-Dúri elfogását az iraki védelmi minisztérium jelentette be elhamarkodottan.

Bagdad/Baakúba/Kirkuk/Fallúdzsa. Változatlanul szökésben van Izzat Ibrahim ad-Dúri tábornok, Szaddám Huszein megbuktatott iraki elnök egykori jobbkeze. Mint a bagdadi belügyminisztérium tegnap közölte, ad-Dúri elfogását az iraki védelmi minisztérium jelentette be elhamarkodottan. A belügyi közlemény szerint az őrizetbe vett személyen elvégzett laboratóriumi vizsgálat kizárta az azonosságot a volt iraki elnök leginkább keresett tábornokával. Egyúttal megerősítették, hogy a szóban forgó férfit szintén körözték, és kapcsolatban állt ad-Dúival. A tábornok elfogását vasárnap este már az iraki Nemzeti Gárda egyik parancsnoka és a bagdadi amerikai főparancsnokság is cáfolta. A védelmi tárca előzőleg (vasárnap) azt közölte, hogy Dúrit Tikrít közelében egy klinikán fogták el, ahol leukémiás megbetegedése miatt ápolták. A tábornokot állítólag 150 fegyveres híve őrizte, közülük mintegy 70 életét vesztette, többen pedig megsebesültek.

Izzat Ibrahím ad-Dúri állítólagos elfogásáról különböző forrásokból az elmúlt hónapokban már többször érkezett hír, később azonban ezek a közlések mindig hamisnak bizonyultak. Ő jelenleg a legkeresettebb vezető, aki még szabadlábon van Szaddám legközelebbi bizalmasai, illetve munkatársai közül. A hatodik helyen áll a leginkább keresett 55 iraki személy listáján. Fejére 10 millió dollár vérdíjat tűztek ki, az amerikai hadsereg illetékesei szerint ő az iraki ellenállás egyik legfőbb szervezője.

Őrizetbe vettek egy volt rendőrezredest amerikai katonák az észak-iraki Kirkuk rendőrakadémiája ellen végrehajtott öngyilkos merénylet nyomán. A kirkuki biztonsági szolgálat volt főnökét, Szerhán asz-Szamarráit és 24 másik személyt a tegnapra virradó éjszaka végrehajtott razziában fogták el. A város rendőrakadémiája előtt öngyilkos merénylő robbantott fel egy robbanószerrel megrakott gépkocsit szombaton, legalább 22 ember halálát okozva.

A nyugat-iraki Fallúdzsa környékén tegnap egy gépkocsiba rejtett pokolgép robbanása következtében legkevesebb hét amerikai tengerészgyalogos halt meg. Egy név nélkül nyilatkozó amerikai katonai illetékes szerint a merénylet áldozatainak száma tovább nőhet. John Wagner bagdadi amerikai szóvivő közölte, hogy továbbra is várják a merénylet áldozatainak pontos számára vonatkozó jelentést. Az amerikaiak a város három hétig tartó ostromának áprilisi befejezése óta nem járőröznek a lázadók tűzfészkének számító városban. Az amerikai hadsereg több légicsapást mért a felkelőknek ottani búvóhelyeire.

Szabotőrök tegnap az észak-iraki Beidzsi elektromos erőművére és a dzsanburi olajmezőt összekötő olajvezetékre támadtak, veszélyeztetve ezzel több város, Moszul, Kirkuk és Tikrit áramellátását – közölte a rendőrség. Bagdadban tegnap kétszer támadtak rakétákkal a belvárosra. Négy Irakban elrabolt külföldi szabadon bocsátását jelentette be tegnapi ammáni sajtóértekezletén a jordániai külügyminiszter. Marvan al-Moaser elmondta, hogy a férfiak sofőrként dolgoztak, hárman közülük jordániaiak, negyedik társuk pedig szudáni. A miniszter kevés további részlettel szolgált.

Egy tegnapi internetes közlemény szerint a két francia újságíró elrablói 5 millió dolláros váltságdíjat követelnek túszaik elengedéséért.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?