Megosztaná a romániai magyarságot

Bukarest. Tőkés László püspök, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke határozottan elutasította Adrian Nastase román kormányfőnek azt a felvetését, hogy a romániai magyarok az RMDSZ tagsági igazolványának birtokában élhessenek Magyarország területén a státustörvénybe foglalt kedvezményekkel.

Bukarest. Tőkés László püspök, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke határozottan elutasította Adrian Nastase román kormányfőnek azt a felvetését, hogy a romániai magyarok az RMDSZ tagsági igazolványának birtokában élhessenek Magyarország területén a státustörvénybe foglalt kedvezményekkel. A püspök a Szabadság című kolozsvári lapnak azt mondta, nagyon megdöbbentette Nastase javaslata, mert az RMDSZ Operatív Tanácsa legutóbbi ülésén az egyik jelenlevő már felvetette ezt a gondolatot. „Nem ismerem az ötlet szerzőjét, jóhiszeműen még csak azt sem állítom, hogy RMDSZ-találmány. Mindenesetre figyelemre méltó, hogy az Operatív Tanácson elhangzottakat visszahallom Nastase szájából. Ez az összefüggés azért is feltűnő, mert az RMDSZ nem tiltakozott a felvetés ellen. Közismert: az RMDSZ-tagság nem jelent föltétlenül etnikai hovatartozást, a státustörvény pedig magyar nemzethez való tartozáshoz kapcsolja az igazolvány kiadását. Ilyenformán az RMDSZ hajlamos a szabad identitásválasztás helyett a »szabad pártválasztás« alternatívájával kacérkodni” – mondta. Tőkés hozzátette: a kommunista pártra volt jellemző az, hogy a párttagságtól tett függővé bizonyos előnyöket.

Meglepetésük mellett elutasító véleményüket fogalmazták meg az első romániai magyar sajtókommentárok is. Az erdélyi Krónika szerint ha nem épp Adrian Nastasétól jön a javaslat, bizonyára ő maga tiltakozik a leghevesebben ellene, sűrűn hivatkozván a nemzetközi és alkotmányos jogelvekre. A Kovászna megyei Háromszék úgy véli, a napnál is világosabb, hogy „a kormányfő éket akar verni a romániai magyarság köreibe”. A lap bírálta az RMDSZ elnökét is, aki nem utasította el a javaslatot azzal, hogy „elnézést, ez nem az RMDSZ vagy nem csak az RMDSZ, hanem az egész magyarság ügye”.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?