Megölték Denis Cuspert német származású dzsihadistát

Washington |

A már többször halottnak mondott Denis Cuspert német származású dzsihadista a kelet-szíriai Deir-ez-Zór tartományban vesztette életét szerdán - jelentette a SITE amerikai hírszerző csoport csütörtökön az Iszlám Állam terrorszervezethez köthető sajtóorgánumokra hivatkozva.

A szélsőséges szervezetek honlapjait figyelő SITE úgy tudja, hogy az Iszlám Állam számára külföldi harcosokat propagandavideókkal toborzó egykori berlini rapper, aki legutóbb az Abu Talha al-Almani nevet viselte, Garanizs településén halt meg. A terrorszervezethez köthető hírportálokon Cuspert véráztatta holttestéről készült képeket tettek közzé, ugyanakkor az Iszlám Állam maga nem erősítette meg német származású harcosának halálhírét.

Cuspertet már több alkalommal is halottnak mondták. Utoljára 2015 októberében állították washingtoni tisztségviselők, hogy amerikai légicsapás végzett a német férfival Szíriában. A ghánai-német kettős állampolgár 2010-ben tért át az iszlám vallásra. Rapperként a Deso Dogg nevet vette fel. Egy időben széleskörű népszerűségnek örvendett, majd a radikális iszlám felé fordult, és 2014-ben csatlakozott az Iszlám Államhoz. 

Cuspert a terrorszerevezet megbízásából készült számtalan videón erőszakra szólított fel és iszlamista merényletekkel fenyegetett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?