Az Iszlám Állam szerint a koronavírus Allah büntetése a Nyugatra

i

Az Iszlám Állam terrorszervezet szerint a koronavírus-járvány isten büntetése a hívő muszlimok ellen harcoló nyugati államokra.

„Allah keze csapott le rátok, keresztesek (...) mivel a vallása és hívei ellen harcoltatok” – hangoztatta Abu Hamza al-Kuraiszi, a szélsőségesek szóvivője csütörtökön közzétett mintegy negyvenperces hangüzenetében, amely a dzsihadisták fő szócsövének számító al-Furkán tett közzé.

„Örülünk, hogy elért titeket isten haragja (...) Látjuk, hogy minden igyekezettel pénzt adtok ki, kétségbeesetten próbálva megmenteni a gazdaságotokat, amelyet a láz legyengített” – tette hozzá.

A hangüzenet eredetiségét egyelőre nem lehetett független forrásból ellenőrizni, ugyanakkor az Iszlám Állam szokásos csatornáján tették közzé a közösségi médiában. Szakértők is abból indulnak ki, hogy a felvételen valóban Kuraiszi beszél.

Ez a szóvivő eddigi harmadik hangüzenete – írta Twitter-oldalán Rita Katz, az iszlamista szélsőségesek megfigyelésével foglalkozó SITE nevű központ igazgatója csütörtökön.

Kuraiszi a többi között kifogásolta, hogy a pandémia megfékezése miatt bezárták a mecseteket. Úgy fogalmazott, hogy „a bálványok tanult emberei” szólítottak fel erre, ugyanakkor pedig hallgatnak „a parázna gyülekezetekről”, mint például a szórakozóhelyeken táncoló emberekről, mintha „a vírus csak a mecsetekben terjedne”.

A terroristák szóvivője kijelentette, hogy az Iszlám Állam folytatja harcát. Mint mondta, a terrorszervezet új vezetője, Abu Ibrahim al-Hasemi al-Kurasi már áldását adta a „felőrlő hadjáratra”. Egyben felszólította a dzsihadisták követőit, hogy fokozzák tevékenységüket.

Az Iszlám Állam 2014 nyarán hatalmas területeket hódított meg Irakban és Szíriában, ahol kikiáltotta hamis kalifátusát. A terrorszervezet időközben minden korábbi területét elvesztette, 2017-ben Irakban, 2019-ben pedig Szíriában katonai vereséget szenvedett, ezért áttért a gerilla hadviselésre, a szervezet aktív tagjai pedig sejtekbe szerveződve indítanak gyilkos támadásokat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?