Bukarest. Romániában a Kovászna megyei prefektúra közleményben hozta nyilvánosságra, hogy a román közigazgatási minisztérium képviselői a megyében folytatott helyszíni vizsgálat során azt állapították meg: az irodák tevékenységükkel sértik az egyetértési nyilatkozatot.
Megoldhatók a kovásznai gondok
Bukarest. Romániában a Kovászna megyei prefektúra közleményben hozta nyilvánosságra, hogy a román közigazgatási minisztérium képviselői a megyében folytatott helyszíni vizsgálat során azt állapították meg: az irodák tevékenységükkel sértik az egyetértési nyilatkozatot. Markó Béla, az RMDSZ elnöke ezzel kapcsolatos nyilatkozatában hangsúlyozta: a kedvezménytörvény végrehajtásában közreműködő irodák tevékenységükkel semmiben nem sértik a román–magyar kormányfői egyetértési nyilatkozat előírását. Ezek a tájékozató irodák szükség esetén igazolást adnak a magyarigazolványt igénylők RMDSZ-tagságáról, illetve segítik a kérelmezőket az igénylési űrlapok kitöltésében és továbbításában. Markó szerint feltehetően olyan értelmezési gondról van szó ebben az esetben, amelyre az egyetértési nyilatkozat végrehajtását ellenőrző bizottság megoldást talál majd. A kormányon lévő PSD és az RMDSZ kedden kötött újabb együttműködési megállapodása értelmében ebben az ellenőrző bizottságban helyet kapnak az RMDSZ képviselői is. A megállapodás feltehetően megoldást hoz majd egy másik Kovászna megyei gondra is, nevezetesen arra, hogy az említett minisztériumi vizsgálat megállapította: a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatal tanácstermében a román mellett kitették az EU lobogóját, valamint a piros-fehér-zöld zászlót is. A prefektusi közlemény szerint a magyar zászló jelenléte sérti a román nemzeti jelképek használatát szabályozó törvényt. A PSD és az RMDSZ rögzítette azt is, hogy az említett törvény keretein belül február végéig kidolgozzák a román nemzeti szimbólumok és a romániai nemzeti kisebbségek jelképeinek használati módozatait.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.