Megnőtt a beszedett elektronikus útdíj Csehországban

Prága |

<p>Több mint négymilliárd koronát szedtek be elektronikus útdíjként az idei első félévben Csehországban, ez több mint 30 százalékkal magasabb összeg, mint 2010 első hat hónapjában - közölte David Simoník, a rendszert üzemeltető társaság szóvivője.</p>

Júniusban éves szinten húsz százalékkal emelkedett a beszedett összeg. Simoník azonban emlékeztetett: azt is figyelembe kell venni, hogy januárban 25 százalékkal emelték az útdíjat.
"Nagyon valószínű, hogy az egész évben a beszedett elektronikus útdíj összege meghaladja majd a nyolc milliárd koronát" - jelentette ki Karel Feliex, az útdíjrendszert felépítő és működtető Kapsch társaság vezérigazgatója.
A közlekedési minisztérium egy korábban nyilvánosságra hozott becslés szerint 7,9 milliárd koronás bevételre számít az elektronikus útdíjból. Tavaly a beszedett összeg 6,5 milliárd korona volt.
Az elektronikus útdíjat 2007-ben vezették be Csehországban előbb a 12 tonnánál nehezebb teherkocsik, majd ezelőtt két évvel a 3,5 tonnánál nehezebb teherkocsik számára is. Az eltelt 54 hónap alatt 28 milliárd koronát szedtek be a teherszállítóktól. Az összeg egy része az államé, míg másik része az építési költségek törlesztéseképpen a Kapschhoz kerül.
A személygépkocsik továbbra is vignettával közlekednek a csehországi autópályákon és gyorsforgalmi utakon.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?