Megnevezte miniszterjelöltjeit a cseh szociáldemokrata párt

Andrej Babiš
Prága |

Megnevezte miniszterjelöltjeit a tervezett cseh kormánykoalíció kisebbik tagja, a Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD), amelynek elnöksége pénteken Prágában döntött a jelöltekről. Köztük van Miroslav Poche európai parlamenti képviselő, akinek jelölését Milos Zeman államfő már korábban nyíltan elutasította.

A tavaly októberi választáson győztes ANO mozgalommal kötött megállapodás alapján a CSSD-nek a 15 tagúra tervezett kabinetben öt minisztere lesz. A belügyminiszteri tisztségre a párt elnökét, Jan Hamáceket jelölte. A munkaügyi és népjóléti tárca élére Petr Krcál, a mezőgazdaságiéra Miroslav Toman a jelölt, míg a kulturális tárcát Antonín Stanek vezetné.

Jan Hamácek újságíróknak azt  mondta, hogy a szavazáskor a miniszterjelöltek névsorát a vezetőség 70 százaléka támogatta. 

Milos Zeman már korábban közölte, hogy Miroslav Poche külügyminiszteri jelöltsége számára elfogadhatatlan. A Parlamentní Listy című internetes hírportálnak nyilatkozva azt mondta: Poche 2015-ben olyan írást közölt a sajtóban, amely pozitívan ítélte meg a migrációt és a menekültkvótákat. Az elnök szerint ilyen ember nem vezetheti a cseh diplomáciát. A prágai sajtó úgy véli: Zeman ellenkezésének legfőbb oka, hogy a legutóbbi államfőválasztáskor Miroslav Poche nyíltan Zeman ellenfelét, Jirí Drahost támogatta.

A hatályos szabályok szerint a cseh kormány minisztereit az államfő nevezi ki tisztségükbe a miniszterelnök javaslatára. 

A CSSD belépéséről a kormányba a végső szót azonban a párt mintegy 19 ezer tagja mondhatja ki belső pártszavazásban, amelyre május 21-e és június 14-e között kerítenek sort. A szavazás akkor lesz érvényes, ha a tagság legalább 25 százaléka véleményt mond.

Az ANO miniszterjelöltjei egyelőre nem ismertek. Andrej Babis ügyvezető kormányfő azt mondta, hogy azokat hivatalosan csak a szociáldemokrata pártszavazás után hozzák nyilvánosságra. Egyelőre csak annyi biztos, hogy távozik tisztségéből Martin Stropnicky külügyminiszter, aki a jövőben Izraelben lesz nagykövet. Robert Pelikán szintén bejelentette, hogy távozik az igazságügyi tárca éléről. A sajtó szerint inog a bársonyszék Dan Tok közlekedési és Karla Slechtová védelmi miniszter alatt is. Dan Toknak elsősorban azt róják fel, hogy minisztersége idején nem sikerült megoldani az elektronikus útdíj problémáját és a sztrádaépítés is túl lassan halad.

Karla Slechtová, aki azon miniszterek egyike volt, aki időnként Babist is bírálni merte és nyílt vitákba keveredett vele, legutóbb azzal váltott ki botrányt, hogy a májusi cseh nemzeti ünnep akalmával a Vítkov-hegyi Ismeretlen katona sírján elhelyezett koszorúk tetejébe odaültette kedvenc kiskutyáját, fényképet készített róla, és azzal a megjegyzéssel, hogy "büszke vagyok hazámra és szeretem a kutyámat" a Twitteren nyilvánosságra is hozta. Miután az ügy országos botrányt váltott ki, Slechtová nyilvánosan elnézést kért.

A kormányfői tisztség egyedüli várományosa Andrej Babis, a jelenlegi ügyvezető miniszterelnök, az ANO elnöke, aki ellen azonban büntetőeljárás van folyamatban. Babist a rendőrség azzal gyanúsítja, hogy az egyik cége a múltban visszaélt az uniós támogatásokkal.

A kormányalakítási tárgyalások eddigi eredménye szerint az új kormányt az ANO és a CSSD koalíciója alkotná, amelyet a kommunisták valamilyen módon támogatnának vagy megtűrnének. Erre azért van szükség, mert az ANO-nak és a CSSD-nek a 200 tagú képviselőházban összesen 93 képviselője van (78 és 15), és csak egy harmadik erő segítségével kaphatja meg a bizalmat a kormányzáshoz.

A tavaly októberi cseh képviselőházi választást az Andrej Babis vezette ANO mozgalom nyerte meg, Babis első kormánya azonban nem jutott el a koalíciókötésig, és januárban meg is bukott

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?