Megmenekültek az ikerlányok, akikre krokodil támadt egy mexikói lagúnában

krokodil

Megmenekültek az angol ikerlányok, akikre krokodil támadt egy mexikói lagúnában, egyiküket a baleset után kómában kellett tartani.

A 28 éves Laurie ikrek egyike, Melissa a hétvégi balesetben szerzett sebesülésektől vérmérgezést kapott, ezért kellett mesterséges kómát előidézni. Péntekre mindkét lány jobban lett, a BBC hírportáljának adtak interjút.

Az ikrek barátaikkal folyami túrán vettek részt Mexikóban, a Manialtepec-lagúnában. A sekély víz krokodilok élőhelye, és a csoport nem tudta, hogy éppen költési időszak van. A másik ikerlány, Georgia elmondása szerint szóltak a túravezetőnek, hogy a folyószakasz úgy néz ki, mint ahol krokodilok tanyáznak. A túravezető valószínűleg német volt, és mint kiderült, a helyi hatóságoknál nem regisztrálták, a baleset óta el is tűnt.

A túravezető ragaszkodott ahhoz, hogy a víz biztonságos, fürödhetnek benne. Amíg a csoport a napfényes délutánon - nem éjjel, ahogy az első híradások szóltak - a vízben úszott, Melissát hirtelen a felszín alá rántotta valami.

Egy helyi környezetvédő szerint valószínűleg fiókáit védelmező nőstény krokodil támadott a lányra, háromszor harapta meg a hasán és a lábán. Testvére ütni kezdte az állat orrát, egyik társuk a partra úszott, segítséget kért, de addigra már egy arra járó turistahajóból is észrevették őket és segítettek nekik.

Lalo Escamilla a hajót vezető helyi ornitológus elmondta, hogy a megfelelően képzett vízitúra-vezető hajósokat aggasztja, hogy az ismeretlen túravezetők felelőtlen akciói veszélyeztetik az üzletágat.

Melissa életveszélyesen megsérül, tüdejébe víz került, később vérmérgezést is kapott, a magánkórházban, ahol kezelték, már magához tért a mesterséges kómából.

A teljes felépüléshez vezető útja azonban még hosszú lesz - mondta el testvére, aki könnyebben sebesült csak meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?