Szabadka. Egyes térségekben messze elmaradt a várttól és megdöbbentő volt a VMSZ szereplése a szeptemberi-októberi szerbiai helyhatósági és vajdasági parlamenti választáson. Ezt Kasza József pártelnök mondta tegnapi sajtótájékoztatóján.
Meglepő újraértékelés
A VMSZ új alapokra kívánja helyezni a szóban forgó településeken a párttestületek munkáját és már feloszlatta helyi szervezetét Csókán és Adán. Ez vár azokra a helyi párttestületekre, amelyek nem voltak képesek önkritikusan értékelni saját munkájukat. Kasza szerint nem engedhető meg, hogy a „helyi képzelt hatalmasságok” a lesújtó eredmények után is vezessék a pártot. A VMSZ az idén tisztújító pártgyűlést tart, amelyen a pártelnök felelősségéről is szó lesz.
Szégyenletes Kasza szerint, hogy a rendőrség öt hónappal az újvidéki honvédtalálkozó után bűnügyi eljárást indított egy magánszemély feljelentésére. Az újvidéki Magyar Szó szervezésében történt honvédtalálkozó rossz időpontban és rossz helyen zajlott le, de a rendezvényt teljes mértékben jóhiszeműen szervezték meg. A pártelnök megemlítette: a rendőrség Szabadkán és más helyeken is nyomoz. Egy szabadkai esettel kapcsolatosan Kaszát is kihallgatta a rendőrség, de a nyomozás érdekében részleteket nem kívánt elárulni. Olyan esetről van szó, amellyel már foglalkoztak a hatóságok, és lezárták az ügyet. Kasza szerint nem véletlen, hogy a rendőrségi vizsgálatok egy időben történnek. Ezzel a hatóságok lélektani nyomást gyakorolnak, mert „a magyarok ki merték mondani, hogy verik őket”. Ugyanez a rendőrség futni hagyja a feltételezett háborús bűnösöket.
Kasza élesen bírálta Predrag Markovics szerb parlamenti elnököt, aki szerdán Szili Katalinnak, a magyar Országgyűlés elnökének jelenlétében azt állította, hogy a vajdasági magyarellenes jogsértések nemzetköziesítése veszélybe sodorta a magyar befektetéseket Szerbiában. „Ha idejében reagálnak, akkor nem kellett volna nemzetközi színtérre vinni a problémát” – szögezte le Kasza, aki szerint a magyar befektetőket a szerb privatizációs minisztérium és a privatizációs ügynökség diszkriminatív hozzáállása riasztja el. A pártelnök szerint egy apatini privatizációs tranzakció során például csak azért semmisítették meg a magánosítási eljárást, mert különben egy magyar cég jutott volna vajdasági földhöz.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.