Megkezdődött az MSZP-kongresszus

Budapest |

<p>Rövid zárt üléssel, az ügyrend elfogadásával megkezdődött az MSZP soron kívüli kongresszusa szombaton Budapesten. A korábbi döntéssel szemben, az ügyrend elfogadása után, a kongresszus nyilvános ülésen tanácskozik.</p>

A kongresszusi határozati javaslatot átdolgozzák, kiegészítik a pénzügyi válságból adódó feladatokkal. A küldöttek az elnökségi szövegtervezethez délig módosító indítványokat nyújthatnak be.
Nyakó István, az MSZP szóvivője péntek este az MTI-nek azt mondta, hogy az elnökség javaslatára várhatóan első napirendi pontként vitatják meg Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, pártelnök 12 pontos, a pénzügyi válság hatásainak tompítására vonatkozó javaslatcsomagját.
A küldöttekhez csütörtökön elküldött határozattervezet markáns eleme egy olyan program támogatása, amely 2020-ig ajánl politikai, társadalmi, gazdasági megállapodást.
A párt legfelső döntéshozó testületének ülésén mintegy 600 résztvevő van jelen.
A tanácskozás helyszínét, a Kongresszusi Központot a rendőrség kordonnal vette körül.
Az előre tervezett kezdéshez képest a kongresszus negyedórás csúszással indult. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?