Megkezdődött Andrej Babiš volt cseh miniszterelnök pere Prágában

andrej babiš k
Prága |

Megkezdődött Andrej Babiš volt cseh miniszterelnök pere hétfőn Prágában.

A politikust azzal vádolják, hogy vállalati tulajdonú farmjával nem indulhatott volna egy kis- és közepes vállalkozások számára kiírt uniós pályázaton. Az Európai Unió 2 millió eurót osztott szét a nyertes pályázók között, és a vád szerint Babiš vállalata jogosulatlanul 50 millió koronához jutott.

A 68 éves politikus tagadja hogy szabálytalanul indult volna a pályázaton, és politikailag motiváltnak minősítette az ellene indított bírósági eljárást. A tárgyaláson korábbi asszisztense, Jana Nagyova társaságában jelent meg.

A meghallgatás nagy érdeklődést váltott ki Csehországban. A prágai járási bíróság épülete előtt jelentős számban jelentek meg a sajtó képviselői, az utca túloldalán pedig Babiš ellenfelei. A tüntetők egy imitált börtöncellát építettek fel, amelybe jelképesen bezártak egy tüntetőt, aki a volt miniszterelnök arcképes maszkját viselte. A demonstrálók azellen tiltakoznak, hogy Andrej Babiš várhatóan indulni kíván a jövő évi cseh elnökválasztáson.

Csehországban márciusban függesztette fel a parlament a volt miniszterelnök mentelmi jogát, amely utat nyitott a most megindult bírósági eljárásnak.

Andrej Babiš 2017 és 2021 között volt Csehország miniszterelnöke. Pártja, a centrista ANO mozgalom minimális különbséggel vesztette el a tavalyi parlamenti választást a jelenlegi miniszterelnök, Petr Fiala által vezetett jobbközép koalícióval szemben. Az ANO egy vasárnap közölt felmérés szerint 30,5 százalékos támogatottsággal vezeti a pártok népszerűségi listáját, míg a Petr Fiala által vezetett jobbközép koalíció 19,5 százalékon áll.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?