Meghalt Timosenko volt cellatársa, az ellenzék szerint megmérgezhették

Kijev |

<p>Meghalt Julija Timosenko bebörtönzött ukrán exminiszterelnök egyik volt cellatársa - került nyilvánosságra szerdán. A Timosenko mögött álló Haza párt nem zárja ki, hogy mérgezés okozta a halálát.</p>

Szvitlana Makejeva, aki korábban vezető beosztásban dolgozott a kijevi állami adminisztrációban, 2011-ben a kijevi előzetes fogdában volt több hónapig Timosenko cellatársa. A közzétett tájékoztatás alapján gyomorrák végzett vele.     A Haza párt azonban nem zárja ki, hogy folyamatosan mérget adtak neki, és ez okozta a halálát. Az ellenzéki párt közleményében emlékeztetett arra, hogy Timosenkón annak idején ismeretlen okból nagy kiterjedésű vérömlenyek jelentek meg. A párt szerint noha bebörtönzése óta Timosenko biztonsági okokból a családtagjai által bevitt ételeket fogyasztja, ehetett viszont abból is, amit az előzetesben adtak a fogvatartottaknak, azaz ugyanabból, amit Makejeva rendszeresen enni kapott.     Egyelőre nem ismert, mi okozta a gyomorrákot Makejevánál, ezért a párt követeli, hogy az ukrán egészségügyi rendszertől független klinika végezzen mihamarabb teljes kivizsgálást Timosenkón.      A 2004-es elnökválasztási kampány alatt nagy mennyiségű dioxinnal mérgezték meg Viktor Janukovics mostani államfő akkori ellenzéki ellenfelét, Viktor Juscsenkót, aki hosszadalmas külföldi gyógykezelés után túlélte a mérgezést, és megnyerte a választást.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?