Megérkeztek az első amerikai harci repülőgépek Törökországba, hamarosan hadművelet indul

Kuala Lumpur |

<p>Megérkeztek az első amerikai drónok (pilóta nélküli repülőgépek) és harci repülőgépek Törökországba, a szíriai határhoz közel fekvő incirliki légi támaszpontra, és hamarosan nagyszabású hadművelet indul az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet ellen - közölte szerdán a török külügyminiszter.</p>

Törökország hosszas vonakodás után, mindenekelőtt a véres suruci merénylet hatására, július 24-én légicsapásokat indított az Iszlám Állam szíriai állásai ellen, és beleegyezett, hogy amerikai harci gépek használhassák az incirliki légi támaszpontot. Ezzel Törökország mint frontállam nagyobb szerepet vállalt a dzsihadista terrorszervezet elleni harcra létrejött, Washington vezette koalícióban.    
Amerikai tisztségviselők közlése szerint az elmúlt hét végén megkezdődtek a Törökországból kiinduló első drónbevetések, és a hadsereg azt tervezi, hogy pilóták vezette harci gépek is csatlakoznak a hadművelethez. Hozzátették, hogy eddig egyetlen drón sem hajtott végre légicsapást, de hamarosan megkezdhetik ezeket.   
Mevlut Cavusoglu török külügyminiszter a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetségének (ASEAN) Kuala Lumpur-i találkozóján újságíróknak nyilatkozva közölte, hogy az Iszlám Állam elleni harc hamarosan megindul, de részletekre nem tért ki. Megjegyezte, hogy ha a "hatékony" harc megkezdődik, biztonságosabb lesz a szárazföldi offenzíva az IÁ ellen küzdő mérsékelt szíriai ellenzéki erők számára.   
Ezzel egy időben a Perzsa-öböl menti Katar teljes támogatásáról biztosította azt a légi hadjáratot, amelyet Törökország a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) észak-iraki támaszpontjai ellen folytat, elhatárolódva az Arab Ligának a török intervenciót elítélő álláspontjától. Ankara az Iszlám Állam elleni légicsapások megkezdésével párhuzamosan a PKK állásait is célba vette, miután a kurd lázadószervezet az utóbbi időben több ízben is támadást hajtott végre a török biztonsági erők tagjai ellen.    
Nabíl al-Arabi, az Arab Liga főtitkára kedden elítélte a kurd felkelők észak-iraki támaszpontjai ellen intézett légicsapásokat, és felszólította Ankarát, hogy tartsa tiszteletben Irak - az Arab Liga tagállama - szuverenitását, a jószomszédi kapcsolatokat és a két ország között megkötött megállapodásokat.   
A Törökországgal jó kapcsolatokat ápoló Katar külügyminisztériuma Dohában kiadott közleményében - amelyet a hivatalos QNA katari hírügynökség hozott nyilvánosságra - azt írta, hogy "al-Arabi nyilatkozatát nem egyeztették az Arab Liga tagjaival a közzététel előtt".
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?