Megállítaná a munkahelyeken a blokkolóórát az Európai Bizottság

Aki túlórázott már ingyen, tudhatja, a munkaidőre vonatkozó rendelkezések és a valóság nem mindig fedik egymást. Az Európai Bizottság most felülvizsgálja a többek között heti 48 órányi munkát engedélyező uniós rendelkezéseket. A legfontosabb változás azonban nem a munkaidő csökkenése lehet, hanem az, hogy a jövőben a tagországok nem húzhatják ki magukat az irányelv teljesítése alól.

Nehéz lenne azt állítani, hogy a munkaidőről szóló uniós direktíva a szervezet legmerészebb intézkedései közé tartozna. Az 1993-ban elfogadott irányelv 48 órában maximálta a heti munkaidőt, miközben egy átlagos nyugat-európai munkaszerződésben gyakran már 40 óránál is kevesebb szerepel, Franciaországban pedig a szakszervezetek szavát meghallva, az előző, baloldali kormány mintegy szociális vívmányként kínálta fel a harmincöt órás munkahetet.

A túlmunka a csatlakozó államokban általános jelenség. Míg a teljes munkaidőben dolgozó EU-polgárok átlagosan 38,2 órás munkahétről számoltak be, az Európai Alapítvány az Élet- és Munkakörülmények Javításáért (Eurofound) nemrég megjelent tanulmányából kiderül: a tagjelölteknél átlagosan 44,4 órát dolgoznak.

A munka ünnepe

A munkaszüneti napokat általában a központi kormányzat jelöli ki, és vonja vissza, mint tette azt nemrég a francia kormány: Párizs a nyugdíjasoknak nyújtott támogatásokra hivatkozva ettől az évtől munkanappá nyilvánította pünkösdhétfőt. Egyes országokban léteznek helyi ünnepnapok. Portugáliában a városok védőszentjének napján rendezett búcsú idején (Lisszabonban Szent Antal, Portóban Szent János) nem kell dolgozni, míg Belgiumban egyes államilag meghatározott ünnepnap felcserélhető egy regionális vagy ágazati ünneppel. Hollandiában, Dániában és Nagy-Britanniában pedig a kormányrendeletek és kollektív szerződések is meghatározzák a munkaszüneti napokat.

Az ünnepnapok áthelyezésére is több országban akad példa: Spanyolországban a munkahét közepére eső szünetet hétfőre teheti át a kormány, míg Portugáliában egy cég egyezkedhet dolgozóival, ha más napon szeretné megtartani az ünnepet. Ám ha az ünnep vasárnapra esik, az többnyire elvész. Belgiumban ezzel szemben a következő hétfőn, Luxemburgban a következő három hónapban egy napon nem kell dolgozni, míg Olaszországban egynapi fizetés jár az „elveszett” szabadnap helyett. Spanyolországban és Portugáliában a cégek fizethetik, de általában az éves szabadság egyik napját veszik el az alkalmazottól.

Brüsszel közbelép

Az Európai Bizottság most felkérte a szociális partnereket: vizsgálják meg, hogyan lehetne teljesíthetővé tenni a munkaidő-szabályozást. Ez, a túlórával együtt 48 órás munkaidő mellett, naponta legalább 11 órás pihenőt, legfeljebb nyolcórás éjszakai műszakot, minden hatodik ledolgozott óra után szünetet, hetente legalább egy pihenőnapot és évi négy hét fizetett szabadságot garantál.

Az, hogy a kérdés nem bonyolult, jól mutatja egy nemrég született európai bírósági határozat. A testület tavaly szeptemberben Norbert Jaeger német orvos keresetére úgy döntött, a készenléti idő is munkaidőnek számít, még akkor is, ha a dolgozó akkor nem végez munkát, legfeljebb a telefon mellett várja a hívást a kórházból. A direktíva ugyanis kimondja: munkaidőnek számít az az időszak is, amikor az alkalmazott munkáltatója rendelkezésére áll. Az amúgy teljesen logikus érvelés a német kormány számításai szerint 1,75 milliárd euró többletkiadást jelent az ország egészségügyi intézményeinek, mivel 24 százalékkal kell megnövelniük az orvosi állományt, ami jó hír lehet mintegy 12 ezer orvosjelölt számára.

Nyolc óra munka

A legnagyobb gond azonban nem az ügyelettel van. A bizottság számára nagyobb főfájást okoz az opt-out (felmentés az uniós szabály betartása alól) lehetősége. Annak idején a britek harcolták ki, hogy a 48 órás plafont ne kelljen betartaniuk, és ők azok, akik leginkább élnek is vele. Ezt ugyan feltételekhez kötik – a dolgozót például nem érheti hátrány, ha nem vállal több munkaórát, és a munkavédelmi hatóság ezek alapján egészségügyi kockázatok miatt vagy biztonsági megfontolásokból intézkedhet a munkaidő csökkentéséről –, de nem ez az általános jelenség, hanem a hoszszabb munkaidő. Jóllehet, a britek átlagosan 37,5 órát dolgoznak egy héten, az Eurostat adatai szerint az ottani munkaerő 16 százaléka dolgozik többet heti 48 óránál. A kilencvenes évek elején ez az arány még 15 százalék volt. Más kérdés, hogy a 48 óránál többet dolgozók 46 százaléka vezető pozícióban dolgozik. Rájuk – a háztartásbeliekhez és a papokhoz hasonlóan – amúgy sem vonatkozik a rendelkezés. (MH)