Budapest. Menesztette a magyar kormány szóvivőjét, Gál J. Zoltánt Medgyessy Péter kormányfő. Eddigi helyettesét Gulyás Erikát bízta meg a kormányszóvivői feladatokkal. Gulyás korábban a közszolgálati rádióban és televízióban tevékenykedett. A szabadságát éppen elkezdő Gál J. Zoltán tegnap elköszönt munkatársaitól.
Medgyessy tisztogat
A hétvégén felmerült, hogy Bárándy Péter igazságügy-miniszter a távozását fontolgatja, Gyurcsány Ferenc sportminiszter pedig fel is ajánlotta lemondását. Gál J. Zoltán állítólag szorosan kötődött Gyurcsány Ferenchez.
Szocialista kormánytagok és vezető politikusok tegnap tanácskozásra jöttek össze az Országházban Medgyessy Péter miniszterelnökkel a kabinet jövőjéről. A tanácskozáson Medgyessy Péter kormányfőn kívül részt vesz Kovács László pártelnök, Szekeres Imre és Hiller István alelnök, Lendvai Ildikó frakcióvezető, Lamperth Mónika, Jánosi György, Juhász Ferenc és Burány Sándor elnökségi tag. Lapinformációk szerint a találkozóra azért került sor, hogy a miniszterelnök megvédje kormányát az MSZP-n belüli torzsalkodástól. Medgyessy Péter korábban bejelentette, hogy augusztus végén átalakítja kormányát.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.