Budapest. „Talán hibát követtem el akkor, amikor a közvéleménynek nem egészen világosan és egyértelműen mondtam el, hogy mi történt a múltban” – jelentette ki Medgyessy Péter magyar miniszterelnök tegnap a Magyar ATV televíziós csatorna Nap-kelte című műsorának adott telefoninterjúban.
Medgyessy: talán hibát kövttem el
Budapest. „Talán hibát követtem el akkor, amikor a közvéleménynek nem egészen világosan és egyértelműen mondtam el, hogy mi történt a múltban” – jelentette ki Medgyessy Péter magyar miniszterelnök tegnap a Magyar ATV televíziós csatorna Nap-kelte című műsorának adott telefoninterjúban. Közölte: a sevillai EU-csúcson is szóba került elhárító tiszti múltja, de afelett tárgyalópartnerei átsiklottak, nem foglalkoztak vele. „A nemzetközi világban semmifajta megrökönyödést nem keltett a dolog. Nagyon sok ország van, ahol az első számú vezető valamilyen módon kötődött akár a hírszerzéshez, akár a kémelhárításhoz” – mondta Medgyessy. (MTI)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.