May Brüsszelben: nincs áttörés a brexit-tárgyaláson

Theresa May és Jean-Claude Juncker
Brüsszel |

Továbbra sem sikerült áttörést elérni – közölte közös sajtóértekezletén Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke és Theresa May brit kormányfő.

Juncker elmondta, hogy a felek készek a héten folytatni a tárgyalásokat, és reményének adott hangot, hogy még az uniós állam- és kormányfőinek december 14–15-i csúcstalálkozója előtt megállapodásra tudnak jutni a kiválás főbb kérdéseiről. Hozzátette, konstruktív, barátságos hangulatú egyeztetést folytattak May-jel, aki kemény tárgyalópartner, és a jelentős előrelépés ellenére nem tudtak teljeskörű megállapodásra jutni.
 
May ugyancsak arról számolt be, hogy mindkét oldal keményen dolgozott és tárgyalt, és lényeges előrehaladást tudtak elkönyvelni, számos kérdésben egyetértés van, azonban további egyeztetésekre van szükség.
 
Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke hétfőig adott határidőt Londonnak arra, hogy a kilépési feltételrendszer nyitott kérdéseiben érdemi haladás történjen, kilátásba helyezve, hogy ennek hiányában a következő EU-csúcson nem lesz lehetséges a döntés a brexit utáni kapcsolatrendszerről szóló következő tárgyalási szakasz megnyitásáról.
 
A bennmaradó tagállamok vezetői jövő héten fognak dönteni arról, szerintük történt-e már elegendő előrehaladás ahhoz, hogy tovább lehessen lépni a második egyeztetési szakaszra, a jövőbeli kapcsolatok kérdéseire.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?