Másodszor is felboncolták Kim Dzsong Namot

Kuala Lumpur |

<p>A malajziai hatóságok ismét felboncolták Kim Dzsong Un észak-koreai vezető Kuala Lumpurban meghalt féltestvérét, Kim Dzsong Namot - közölték szombaton hivatalosan. A rendőrség közben őrizetbe vette a feltételezett gyilkosság negyedik gyanúsítottját, egy 46 éves észak-koreai férfit.</p>

Phenjant már az is felbosszantotta, hogy a holttestet nem adták ki azonnal Észak-Koreának, és pénteken közölte, hogy határozottan el fogja utasítani a boncolási jegyzőkönyvet. Észak-Korea Kuala Lumpur-i nagykövete a halottasház előtti pénteki sajtótájékoztatóján azt mondta: a malajziai hatóságok "biztosan el akarnak titkolni valamit, összejátszanak az ellenséges erőkkel".

Egy meg nem nevezett malajziai tisztségviselő azt mondta az AP hírügynökség szerint: azért kellett elvégezni egy újabb boncolást, mert az első eredménytelen volt. A második eredménye még nincs meg.

Egy rendőrségi közlemény szerint a letartóztatott negyedik gyanúsított Ri Dzsong Csol 46 éves észak-koreai állampolgár.

A második őrizetbe vett gyanúsított egy indonéz útlevéllel rendelkező nő volt, aki Malajziából Dél-Koreába akart repülni. Róla az indonéz rendőrfőkapitány pénteken azt mondta, állítása szerint látszólag bevonták egy "kandi kamera" típusú showműsorba. A 25 éves Sziti Aiszjah azt mondta a malajziai hatóságoknak, hogy pénzt ajánlottak fel neki és egy másik nőnek azért, ha megtesznek különböző merész dolgokat. Ezek egyike volt, hogy rá kellett venni férfiakat arra: hunyják be a szemüket, majd vízzel le kellett őket locsolni. "Ezt háromszor-négyszer megcsinálták, és ezért kaptak néhány dollárt, majd az utolsó áldozat - Kim Dzsong Nam - esetében a folyadék valamilyen veszélyes anyag lehetett" - mondta az indonéz rendőrfőkapitány malajziai tájékoztatás alapján. "Külföldi ügynökök tudtán kívül vele gyilkoltatták meg Kim Dzsong Namot" - tette hozzá.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?