Márki-Zay győzelmi beszédet mondott, Dobrev Klára gratulált ellenfelének

Márki-Zay Péter

A DK-s Dobrev Klára gratulált Márki-Zay Péternek, a Mindenki Magyarországa Mozgalom miniszterelnök-jelöltjének az ellenzéki előválasztáson elért sikeréhez.

Az EP-képviselő a Demokratikus Koalíció színeiben miniszterelnök-jelöltként indult az előválasztáson vasárnap esti, online is közvetített sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, vasárnap estétől kezdve Márky-Zay Péter a hatpárti ellenzéki összefogás közös miniszterelnök-jelöltje. Hozzátette, amikor telefonon gratulált, akkor támogatásáról biztosította a kormányfőjelöltet.

A politikus arról beszélt, hogy azok, akik „ma este ünnepelnek” és azok, akik egy kicsit „csalódottabbak és rosszkedvűek”, mostantól kezdve nem foglalkozhatnak többet egymással. Szavai szerint csak azzal foglalkozhatnak, hogy a hatpárti ellenzéki összefogás jövő áprilisban hogyan fogja legyőzni Orbán Viktor kormányát és utána lebontani Orbán Viktor rendszerét.

Dobrev Klára, miután köszönetet mondott az előválasztáson részt vevő aktivistáknak, támogatóknak és szavazóknak, külön köszönetet mondott a DK közösségének is. A kampányba beletett rengeteg munka és a megelőző évek munkája azt eredményezte, hogy a Demokratikus Koalíció megerősödve jött ki és az előválasztásból és az ellenzék legerősebb pártjaként folytatja a küzdelmet az Orbán-rendszer ellen – mondta.

Az EP-képviselő kijelentette, büszke arra, hogy a DK egyetlen tagja és politikusa sem felejtette el egy pillanatra sem, hogy pártjuk baloldali és progresszív, ezért az ellenzéki összefogásban továbbra is a baloldali szavazók hangját fogják képviselni.


Márki-Zay megköszönte a támogatást a DK szavazóinak. Leszögezte, Dobrev Klárával szövetségesek, együtt mennek tovább. „Egy új és tisztább, becsületes Magyarországot akarunk” – mondta. Egy párt szerinte nem képes változtatni a rendszeren, együtt viszont kivívhatják a szabadságot. Nem csak egy pártot akarnak váltani, nem csak Orbán Viktort akarják leváltani, egy új kultúrát akarnak, ahol a szeretet lesz az uralkodó, mert a gyűlölet ellen csak szeretettel lehet fellépni.

Szerinte most egy csatát nyertek meg, de nem szabad elfelejteni, hogy ez csak egy csata volt, és a háborút is meg kell nyerni. Szerinte erre irányt mutathat a vásárhelyi modell, amelyben a pártok közösen irányítják a várost.

„Egy kérdés marad: Fidesz vagy nem Fidesz”

– mondta el Márki-Zay, szerinte ez az egyetlen kérdés, ami a következő fél évre marad, és ha leváltják a Fideszt, még a fideszeseknek is jobb lesz majd.

Arról is beszélt, hogy egymillió forintot ajánlanak majd a választási csalok leleplezésére, mert szerinte az a szerencsétlen ember, akit ötezer forintért meg lehet venni, hogy szavazzon valakire, az egymillió forintért el fogja árulni azokat, akik ötezer forintért leszavaznak valakire.

(MTI, telex.hu, 24.hu)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?