Marad az EBESZ-misszió Ukrajnában

Bécs/Kijev |

<p>Egy évvel meghosszabbította az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) ukrajnai megfigyelő missziójának mandátumát, és ezer főre emeli fel a misszióban részt vevő megfigyelők számát - erről egyezett meg csütörtökön a szervezet 57 tagországa Bécsben.</p>

Az EBESZ kelet-ukrajnai missziója, amelyet 2016. március 31-ig hosszabbított meg a szervezet, elsősorban azt ellenőrzi, betartják-e a kelet-ukrajnai Donyec-medencében a február 12-i minszki tűzszüneti megállapodásban előírtakat.      A misszióban jelenleg negyven ország 452 megfigyelője vesz részt. Korábban az orosz és a német külügyminiszter felhívást intézett az EBESZ-hez, hogy hosszabbítsa meg az ukrajnai misszió mandátumát, és emelje fel a kelet-ukrajnai megfigyelők számát ezer főre.     Alexander Hug, az EBESZ megfigyelő missziójának helyettes vezetője csütörtökön Kijevben azt mondta, a napra pontosan egy hónappal ezelőtt aláírt minszki megállapodásban előírt és két nappal később életbe lépett tűzszünet továbbra is törékeny Kelet-Ukrajnában, még ha összességében be is tartják azt. Hug leszögezte, a frontvonalon jórészt betartják a fegyvernyugvást, a szórványosan előforduló lövésváltások ellenére.     Az EBESZ tisztségviselője két tűzfészket jelölt meg a válsággóc területén: az ukrán kormányerők ellenőrzése alatt lévő utolsó nagyvárostól, a Fekete-tengeri kikötővárostól, Mariupoltól néhány kilométerre fekvő Sirokine falut, valamint a donyecki repülőtér romjainak környékét. A repteret az oroszbarát szeparatisták több hónapnyi összecsapások után januárban foglalták el az ukrán kormányerőktől.     "Pozitívum, hogy az összecsapások többsége könnyű vagy kis kaliberű fegyverekkel történik, és vannak arra utaló jelek, hogy a nehézfegyvereket kivonták" - mondta Hug.     A tisztségviselő ugyanakkor sajnálta, hogy az EBESZ-megfigyelők nem ellenőrizhették ezt a kivonást. Emellett az EBESZ a mai napig nem kapta meg a kivont fegyverek leltárját, és nem látogathatott el azokba a fegyverraktárakba, ahol ezeket a hadieszközöket őrzik - hangsúlyozta.     Az ukrán kormányerők és az oroszbarát szakadárok között dúló véres konfliktus becslések szerint eddig több mint hatezer halálos áldozatot szedett. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?