Már több halálos áldozata van a kaliforniai erdőtüzeknek

Los Angeles |

<p>Ötre emelkedett a Kaliforniában múlt hét óta pusztító súlyos erdőtüzek halálos áldozatainak száma - közölték helyi idő szerint csütörtökön az amerikai szövetségi állam hatóságai.</p>

A tűzoltóság egyik szóvivője szerint már 13 ezer emberük vesz részt a lángok elleni küzdelemben, emellett a meteorológusok által előre jelzett esőben és lehűlésben reménykednek. Kaliforniában mindenekelőtt két nagy tűzvész okoz rendkívüli helyzetet. Az egyik múlt szombaton keletkezett az állam északi részén, a Napa-völgy bortermelő vidékei közelében, s azóta példátlan ütemben terjedt tovább. Ezzel párhuzamosan a Sierra Nevada-hegység nyugati részén múlt szerda óta egy másik tűzvész is tombol. Az év eleje óta már több mint hétezer nagyobb tűzeset történt Kaliforniában, miután szakértők szerint a 16. század óta nem volt az ideihez fogható aszály a térségben. A nyugati parti államban jelenleg is tíz erdőtűz eloltásán dolgoznak. Az említett két nagy tűzvész önmagában is már több mint 57 ezer hektár területet perzselt fel, 800-nál is több ház vált a martalékukká, és mintegy 23 ezer embert kellett miattuk biztonságba helyezni. A lángokkal több mint egy hete küzdő tűzoltók állítólag már teljesen kimerültek.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?