Már öt amerikai tagállamban van jelen az omikron változat

koronavírus usa

Az Egyesült Államoknak már öt tagállamában van jelen a koronavírus új, omikron néven ismert változata, köztük Kaliforniában és New York államban – derül ki a helyi egészségügyi hatóságok közléséből.

Az első esetet az Egyesült Államok legnagyobb lakosságú szövetségi tagállamában, a 40 milliós Kaliforniában azonosították e hét közepén, majd legalább öt új fertőzöttet találtak New York egyik külvárosában. Egy már beoltott minnesotai férfi, aki november legvégén egy manhattani anime-találkozón vett részt, szintén az omikron variánstól fertőződött meg, míg egy coloradói nő és egy két védőoltással rendelkező kaliforniai lakos, akik nemrég a dél-afrikai térségben jártak, szintén a vírus új változatát kapták el. Egy hawaii lakost pedig úgy fertőzött meg az új variáns, hogy az elmúlt időszakban nem utazott sehova.

Egyelőre nem ismert pontosan, hogy a SARS-CoV-2 vírus omikron változata valóban fertőzőbb-e, mint a korábbi variánsok, ahogyan számos egészségügyi szakember gyanítja, mint ahogyan az sem, hogy hatékonyak-e a jelenleg használt védőoltások ellene, illetve valóban gyengébb-e az általa okozott megbetegedés, mint ahogy az az újabb és újabb vírusmutánsoknál általában jellemző.

Ugyanakkor az új változat gyors amerikai megjelenése, különösen olyan fertőzöttek esetében, akik mostanában el sem hagyták lakóhelyüket, azt jelentheti, hogy az omikron változat már azelőtt elterjedt az Egyesült Államok egyes részein is, hogy a dél-afrikai orvosok bejelentették tudományosan megerősített felfedezését.

Csütörtökön Nevada államban – a tagállamok közül elsőként – elfogadtak azt a kormányzati tervet, amely alapján a védőoltással nem rendelkező állami alkalmazottak egészségbiztosítási díja havi 55 dollárral növekedne. A nevadai állami alkalmazottak és felnőtt családtagjaik többletdíját a terv szerint 2022 júliusától vezetik be.

Az amerikai szövetségi kormány egyelőre csak a maszkviselés kötelezettségét tervezi meghosszabbítani 2022 március közepéig a repülőgépeken, vonatokon és autóbuszokon utazók, valamint a repülőtereken és vasútállomásokon tartózkodók esetén. Az erre vonatkozó jelenlegi szövetségi előírás január közepéig van érvényben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?