Már hetven halottja van a bangladesi határőrlázadásnak

Dakka |

<p>Hetvennél több halottja van a dakkai határőrök két nappal ezelőtti lázadásának, tűzoltósági források szerint a hatóságok holttestek tucatjait hantolták ki a határőrség főhadiszállásának területén talált tömegsírokból.</p>

A bangladesi tűzoltóság egy név nélkül nyilatkozó illetékese közölte, hogy pénteken több mint ötven holttestet találtak a határőrség főhadiszállásán, s ezzel hetven fölé emelkedett a megtalált halálos áldozatok száma.

A halottak felkutatását felügyelő Abu Naim Sahidullah dandártábornok azt mondta az NTV televíziónak nyilatkozva, hogy a hatóságok több tucat holttestre leltek a főhadiszállás területén talált tömegsírokban. A tábornok szerint az áldozatok láthatóan tisztek, katonai egyenruha van rajtuk.

A határőrök zendülése szerdán kezdődött a fegyveres testület fővárosi főhadiszállásán, és közel kétezren vettek részt benne. Tüzet nyitottak feletteseikre, tiszteket ejtettek túszul, béremelést és jobb szolgálati feltételek megteremtését követelve. Az ország vezetése válaszul kivezényelte a hadsereget, harckocsik érkeztek a fővárosba. A zendülők beleegyeztek abba, hogy leteszik a fegyvert, miután a miniszterelnök valamennyiüknek amnesztiát ígért, és követeléseik teljesítését is kilátásba helyezte. 

Abdul Kasem Ázád, a határőrség egyik parancsnoka közölte, hogy 230 lázadót fogtak el a főváros, Dakka peremén, és 68-at a fővárostól északnyugatra. A bangladesi rohamrendőrség szóvivője szerint olyan határőröket vettek őrizetbe, akik nem voltak hajlandók a miniszterelnök utasítására letenni a fegyvert, és polgári ruhában elhagyták laktanyáikat. A határőrség dakkai főhadiszállása körül és a fővárosból kivezető utakon ellenőriznek minden személy- és tehergépkocsit, lázadók után kutatva - tette hozzá a szóvivő.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?