Már halálos áldozata is van a venezuelai tüntetéseknek

<p>Belehalt lőtt sebesülésébe egy 23 éves venezuelai fiatal helyi idő szerint kedd hajnalban az északnyugat-venezuelai Lara szövetségi állam El Tocuyo nevű városában tartott tüntetések során - közölte a venezuelai ügyészség.</p>

 "A fiatalember az El Tocuyo városbeli Lisandro Alvarado körúton haladó tüntetés menetében vett részt, amikor lövés érte, amibe azonnal belehalt. A vizsgálatok megállapították, hogy sörétes puskából lőttek rá" - közölte az ügyészség, mely közleményében nem árult el további részleteket a történtek kapcsán.
    Jorge Rodríguez, Caracas szövetségi állam Libertador városának polgármestere hétfőn bejelentette, hogy a nyugat-venezuelai Mérida államában szervezett tüntetésen szintén  életét vesztette egy tüntető. Őt szintén lelőtték,   és habár egy közeli klinikára szállították, életét már nem tudták megmenteni. Az ügyészség még nem erősítette meg utóbbi tüntető halálhírét.
    Ezzel a két halálesettel immár 27-re nőtt azoknak a száma, akik az elmúlt három hét venezuelai kormányellenes tüntetései során vesztették életüket. Közülük 12-őt fosztogatók öltek meg. A megmozdulások, illetve a hatóságokkal való összecsapások során több mint százan sebesültek meg, és mintegy 800 embert vettek őrizetbe a Foro Penal nevű venezuelai jogvédő szervezet legfrissebb adatai szerint.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?