Már csak hatezren vannak a palesztin menekülttáborban

Ammán |

<p>Már csak hatezren vannak a Damaszkusz déli részén lévő Jarmúk palesztin menekülttáborban, amelyet nemrég vett ellenőrzése alá az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet - közölte kedden a szíriai kormány.</p>

"A táborban maradtak száma kevesebb mint hatezer, és az emberek elvándorlása folytatódik" - mondta Omrán ez-Zohbi szíriai tájékoztatási miniszter. A tábor a négy éve tartó szíriai polgárháború kitörése előtt mintegy 160 ezer palesztin menekültnek volt az otthona. Az előző héten az ENSZ arról számolt be, hogy 16 ezren laknak a táborban, köztük 3500 gyerek.

Pierre Krähenbühl, az ENSZ palesztin menekültekért felelős szervezete, az UNRWA vezetője azt mondta keddi sajtótájékoztatóján, hogy jelenleg elsősorban nem a táborban maradók, hanem a tábort elhagyók megsegítésére összpontosítanak. "Alkalmazkodnunk kell a helyszíni körülményekhez" - mondta.

Krähenbühl azt is elmondta, hogy valamennyi segélyt be tudnak juttatni Jarmúkba, de a szíriai hatóságoktól azt követelik, hogy könnyebben juthassanak a táborba. Jarmúkot a Bassár el-Aszad szíriai elnökhöz hű kormányerők 2013 óta blokád alatt tartják, mivel a tábor már az IÁ támadása előtt is ellenzéki fegyveres erők kezén volt. Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár a múlt héten azt mondta, Jarmúk egyre inkább "haláltáborra" emlékeztet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?