Már 600 tonna humanitárius segélyt indítottak útnak Ukrajnába Enyickéről

orosz-ukrán konfliktus

Már több mint 600 tonna humanitárius segélyt indítottak útnak Ukrajnába az enyickei (Haniska pri Košiciach) nemzetközi logisztikai központból, melynek irányítását most Szlovákia veszi át – tájékoztatott a belügyminisztérium a közösség hálón.

A logisztikai központot az európai uniós polgári védelmi mechanizmus keretében hozták létre, a nemzetközi irányítást most Szlovákia veszi át, konkrétan a Tűzoltó- és Mentőszolgálat és a belügyminisztérium válságstábja

– tájékoztatott a tárca.

Az elosztóközpont már több mint egy hónapja működik, például gyógyszerek, egészségügyi eszközök, higiéniai eszközök, sátrak, tűzoltó-felszerelések és élelmiszerek érkeztek ide számos európai országból, például Ausztriából, Csehországból, Finnországból, Olaszországból és Spanyolországból.

A nemzetközi humanitárius logisztikai központ létrehozása a szlovákiai és egyben az összeurópai szolidaritás megnyilvánulása volt

– jelentette ki Vendelín Leitner belügyi államtitkár.

Erik Breum, az európai uniós polgári védelmi csoport vezetője köszönetet mondott szlovák kollégáinak az együttműködésért. „Az európai szolidaritás mintaszerű gyakorlati megvalósításának lehettünk tanúi. Ezúton is szeretném kifejezni együttérzésünket Ukrajna lakosságának és köszönetet mondani ukrán kollégáinknak az együttműködésért és az elszántságukért” – jelentette ki Breum.

Az enyickei elosztóközpontban lehetőség van a szállítmányok raktározására, átrakására a kamionokba és széles nyomtávú vasúti szerelvényekbe, valamint az árutovábbítási vámeljárás elvégzésére.

Szlovákia mellett Lengyelországban és Romániában hoztak még létre ilyen humanitárius elosztóközpontot az európai uniós polgári védelem finanszírozásával.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?