Malév - Egymást és Brüsszelt hibáztatják a pártok

Budapest |

<p>Egymást és az Európai Uniót is hibáztatják a parlamenti pártok a Malév csődje miatt.</p>

A Fidesz szerint a Gyurcsány-kormány tette tönkre a magyar légitársaságot, a szocialisták viszont állítják, hogy a Fidesz-kabinet másfél éves semmittevése miatt állt le a vállalat. A Jobbik szerint a Malév csődjéhez Brüsszel állami támogatást megtiltó döntése adta meg a végső lökést, míg az LMP úgy gondolja, a Fidesz - a szocialistákhoz hasonlóan - rosszul bánt a rá bízott állami vagyonnal.
A miniszterelnök reggeli rádióinterjújában úgy fogalmazott, nem lehetetlen a Malév újraindulása. A kormány később bejelentette: a céget felszámolják, és új vállalat megalakításának lehetőségét vizsgálják.
A Fidesz "az őszödi út, vagyis a pofátlan hazudozás folytatásaként" értékelte a Malév járatainak törlését elsőként kommentáló Demokratikus Koalíció (DK) közleményét, amelyben a Gyurcsány Ferenc által vezetet párt úgy foglalt állást, kizárólag Orbán Viktor a hibás azért, hogy csődbe ment a nemzeti légitársaság. Selmeczi Gabriella a nagyobbik kormánypárt szóvivője szerint Gyurcsány Ferenc és kormánya az elmúlt húsz év talán "legelbaltázottabb" privatizációját hajtotta végre a Malév esetében. A cég válságos helyzete egy újabb szocialista csontváz a szekrényből, a Gyurcsány-korszak súlyos öröksége - írta, hozzátéve: a felelősség kérdését az elszámoltatási kormánybiztos feljelentései nyomán indult büntetőeljárások rendezik.      Az MSZP ezzel szemben arra hívta fel a figyelmet, hogy a szocialista kormányok ideje alatt a Malév egyetlen percre sem állt le. Szanyi Tibor, a párt elnökségi tagja szerint arcpirító, hogy a szocialista kormányokra hivatkoznak az ügyben, és hangsúlyozta: a "nemzeti érdekek elárulásaként" értékelik a Malév csődjét. A politikus az MSZP nevében ezért felszólította a kormányt, hogy találjon kellő kompetenciával rendelkező szakembert a Malév ügyeinek kezelésére, és tegye le a garanciákat a nemzeti érdek képviseletére.     A Jobbik felháborodásának adott hangot a Malév kényszerű leállása miatt; az ellenzéki párt szerint a nemzeti légitársaság csődjéhez a végső lökést az Európai Unió állami támogatást megtiltó döntése adta. Volner János frakcióvezető-helyettes szerint azonban a Malév még megmenthető, illetve újjáéleszthető, ha a kormány az eddigi célzott tőkejuttatások helyett szektorális adókedvezményeket nyújt a hazai légitársaságoknak. Így a Malévhoz eljut az állami segítség, de a támogatás már nem ütközik az uniós jogba - jelentette ki.     Az LMP szerint a magyar légitársaság csődje bebizonyította, hogy nemcsak az MSZP, hanem a Fidesz is rossz gazdája az állami vagyonnak, és nem képes működtetni a céget. Vágó Gábor, a párt parlamenti képviselője úgy gondolja, a Fidesz-kormányt az elmúlt másfél évben "csodavárás, totojázás" jellemezte a Malév ügyében, az utasokat pedig hetek óta egy olyan tervvel hitegették, amellyel mindenki számára világossá válik, hogy meddig és milyen feltételek között tud működni a Malév. Az LMP a légiközlekedésért felelős Németh Lászlóné fejlesztési miniszter megszólalását sürgette az ügyben.
A parlamenten kívüli Munkáspárt közleményében azt írta, hogy a Malév "elpusztítása a magyar tőkés rendszer újabb mocskos bűne".     Orbán Viktor a Kossuth Rádióban reggel azt mondta, nem lehetetlen a Malév újraindulása. "Ha meg tudunk szabadulni a csontvázszerűen megörökölt terheitől a múltnak, akkor lehet még magyar nemzeti légitársaság" - fogalmazott a kormányfő, aki szerint kellene is egy olyan nemzeti légitársaság, amelyben az állam mellett magánbefektetőknek is tulajdona van.

Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár napközben tartott sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy az új magyar légitársaság "zöldmezős beruházásként" jöhet létre, a Malévet várhatóan felszámolják. Az Európai Bizottság elmarasztaló határozata nyomán 100 milliárdot kellett volna visszafizetnie a társaságnak, amire a cég jelenlegi adóssága mellett nem lett volna képes, és a hitelezők türelme is elfogyott - mondta az államtitkár.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?