Magyarországon is elfogadták a terrorellenes csomagot

Budapest |

<p>Alaptörvénybe foglalta a terrorveszélyhelyzetet a budapesti&nbsp;parlament.&nbsp;Elfogadták a Belügyminisztérium (BM) terrorellenes csomagját is, amely alapján létrejön a Terrorelhárítási Információs és Bűnügyi Elemző Központ (TIBEK).</p>

Módosította az alaptörvényt kedden az Országgyűlés, kiegészítve a különleges jogrendre vonatkozó szabályozást a terrorveszélyhelyzet kategóriájával. Terrorvészhelyzet esetén különleges jogköröket kap a kormány A 2012-ben hatályba lépett alkotmány hatodik módosítását 153 igen szavazattal, 13 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett fogadta el a parlament fideszes és KDNP-s képviselők javaslatára. A kormánypártok mellett a jobbikosok támogatták az előterjesztést, az LMP és függetlenek nemmel szavaztak, és az egy tartózkodó voksot is egy független képviselő adta le. Az MSZP-sek nem nyomtak gombot. Az új alaptörvényi cikk szerint az Országgyűlés a kormány kezdeményezésére terrortámadás jelentős és közvetlen veszélye vagy terrortámadás esetén meghatározott időre terrorveszélyhelyzetet hirdet ki, ezzel egyidejűleg felhatalmazza a kabinetet rendkívüli intézkedések bevezetésére. A terrorveszélyhelyzet kihirdetéséhez, meghosszabbításához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges. A kormány a terrorveszélyhelyzet idején rendeletet alkothat, amellyel - sarkalatos törvényben meghatározottak szerint - egyes törvények alkalmazását felfüggesztheti, törvényi rendelkezésektől eltérhet, valamint egyéb rendkívüli intézkedéseket hozhat. Azonban a kormány már a terrorveszélyhelyzet kihirdetésének kezdeményezése után bevezethet olyan rendeleti intézkedéseket, amelyek a közigazgatás, a Magyar Honvédség, a rendvédelmi szervek és a nemzetbiztonsági szolgálatok szervezetét, működését és tevékenysége ellátását érintő törvényektől eltérnek, valamint sarkalatos törvényben meghatározottak. Ezekről a lépésekről a köztársasági elnököt és az illetékes parlamenti bizottságokat folyamatosan tájékoztatnia kell. Az így bevezetett intézkedések hatálya az Országgyűlés terrorveszélyhelyzet kihirdetésére vonatkozó döntéséig, de legfeljebb 15 napig tart. A honvédséget akkor lehet felhasználni, ha a rendőrség és a nemzetbiztonsági szolgálatok alkalmazása nem elegendő. A kormány rendelete a terrorveszélyhelyzet megszűnésével hatályát veszti. Az alkotmánymódosítás a kihirdetését követő hónap első napján lép hatályba. A kormánypárti képviselők az alaptörvény-módosítási javaslat indoklásában azt írták: a világban olyan új típusú biztonsági kihívások jelentek meg, amelyek a korábbi "klasszikus államközi fenyegetésekre" adott különleges jogrendi válaszokkal hatékonyan és a szükségesség-arányosság követelményeit betartva nem kezelhetők. Az új esetkör, a terrorveszélyhelyzet a megelőző védelmi helyzet belbiztonsági megfelelője, de annál szűkebb felhatalmazásokat nyit meg a honvédelmi törvény szintjén, valamint lehetőséget teremt a Magyar Honvédség felhasználására, ha a rendőrség és a nemzetbiztonsági szolgálatok erői nem elegendők - olvasható a részletes indoklásban, amely hozzáteszi: a terrortámadás értelmezésénél a büntető törvénykönyv szerinti terrorcselekmény tényállása az irányadó. Szigorodik az ellenőrzés A honvédelmi törvény módosításában azt is részletezték, hogy a terrorveszélyhelyzet kihirdetésének kezdeményezése után a kormány milyen intézkedéseket vezethet be. Ezek között van például a járműforgalom-korlátozás, a lakosságkitelepítés, a kijárási tilalom elrendelésének, valamint közterületi rendezvények, nyilvános gyűlések megtiltásának lehetősége. Ezen felül a kabinet túlmunkát rendelhet el, beosztásokat tölthet fel a közigazgatásban, a védelmi igazgatásban és a honvédségnél, szigoríthatja a határellenőrzést, fokozottan ellenőrizheti az internet-, levél-, csomag- és postaforgalmat Szükséges mértékben bevezetheti a katonai légiforgalmi irányítást, és az ország védelme szempontjából fontos, kritikus infrastruktúra védelmére kirendelheti a honvédséget, a rendvédelmi szervek erőit és eszközeit. Ha már a parlament elrendelte a terrorveszélyhelyzetet, ezek a lépések kiegészülhetnek rendkívüli intézkedésekkel a honvédelmi igazgatás területén, valamint azzal az eshetőséggel, hogy az ország meghatározott területére utazni, azon átutazni vagy onnan kiutazni csak engedéllyel szabad. Elfogadták a terrorellenes csomagot is Elfogadta a parlament kedden a Belügyminisztérium (BM) terrorellenes csomagját is, amely alapján létrejön a Terrorelhárítási Információs és Bűnügyi Elemző Központ (TIBEK). A törvénymódosítás szabályozza a kódolt telefonos szolgáltatások korlátozását is. A törvényjavaslat kétharmados támogatást igénylő részeit 185 kormánypárti, MSZP-s és jobbikos igen szavazattal, 6 nem ellenében, 3 tartózkodás mellett hagyták jóvá a képviselők. Az egyszerű többséget igénylő részek 182 igen, 6 nem szavazatot és 3 tartózkodást kaptak. A belügyminiszter alá tartozó TIBEK feladata a nemzetbiztonságot, bűnüldözést, közbiztonságot vagy más alapvető biztonsági érdeket sértő adatok feldolgozásának, elemzésének eredményeként a lehető legátfogóbb kép összeállítása az ország terror-, illetve esetleges más fenyegetettségéről, a belső biztonsági helyzetről, a közbiztonság állapotáról. Minderről tájékoztató rendszert működtet, és értékelő jelentéseket készít a kormánynak. A központ adatkezelése azonban nem lesz teljesen azonos más nemzetbiztonsági szolgálatokéval, így például nem végezhet titkos információgyűjtést. A törvény szabályozza a kódolt telefonos szolgáltatások korlátozását is. Ennek értelmében lehetőséget teremtettek arra, hogy a szolgáltató köteles legyen megadni mindazokat az adatokat, amelyek a titkos információgyűjtés eszközeinek, módszereinek alkalmazásához nélkülözhetetlenek, így a titkosítási szintet érintő információkat is. Változás az is, hogy a Terrorelhárítási Központ (TEK) ezentúl - a védett személyekhez kapcsolódó személyvédelmen túl - kijelölt létesítményvédelmi feladatok ellátására is jogosult lesz. A gyerekeket is büntethetik Átírták a rendőrségi törvényt is - szocialista kezdeményezésre -, amely így kiegészül a terrorcselekmény elkövetése vagy előkészülete esetén a "terrorcselekmény hatásterületén" alkalmazható kiemelt biztonsági intézkedés kategóriával. Ebbe - például az igazoltatáson, a ruházat-, épület- és járműátvizsgáláson, valamint a veszélyesanyag-lefoglaláson kívül - olyan intézkedési lehetőségek tartoznak, mint rendezvények félbeszakítása, közlétesítmények működésének felfüggesztése, tömegközlekedés és közúti forgalom korlátozása. A rendőrség a kiemelt biztonsági intézkedést legfeljebb 72 órára rendelheti el, ami szükség esetén ugyanennyivel meghosszabbítható. Az országos rendőrfőkapitány azonban a meghosszabbított időtartam letelte után is dönthet az intézkedés fenntartásáról, ha azt újabb közvetlen, konkrét és ellenőrzött információk indokolják. A fenntartásról hozott döntésről a szakminiszternek haladéktalanul be kell számolnia az Országgyűlés illetékes bizottságának, és ismertetnie kell a döntés alapjául szolgáló információkat. Módosul a büntető törvénykönyv is, így kiegészül a terrorcselekménnyel az a bűncselekményi kör, amelynek elkövetése esetén büntethető a 14 évnél fiatalabb, de a 12. életévét már betöltött fiatalkorú. Büntetendő lesz továbbá az, aki terroristacsoporthoz csatlakozás céljából Magyarország területéről elutazik vagy azon átutazik, valamint az is, aki nagy nyilvánosság előtt a terrorizmus támogatására uszít vagy a terrorizmust támogató hírverést folytat.  A törvényjavaslat döntő része a kihirdetését követő 15. napon lép hatályba. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?