Magyarország: az MDF nem jutna be a parlementbe

Budapest |

<p>Az MDF társadalmi támogatottsága kismértékben nőtt a korábbihoz képest, azonban egy most esedékes országgyűlési választáson szinte bizonyos, hogy nem lépné át a parlamentbe kerüléshez szükséges öt százalékos bejutási küszöböt - derül ki a Századvég-Forsense legfrissebb felméréséből.</p>

Az MDF az összes megkérdezett körében két százalékon áll, míg a biztos szavazó választópolgároknak mindössze négy százaléka jelezte, hogy feltétlenül támogatja az ellenzéki pártot. Mint írták, a válaszadók közel hattizede szerint a párt jelenlegi alacsony támogatottsága a belpolitikai helyzetre vezethető vissza, ám 24 százalékuk az MDF jelenlegi vezetésével magyarázza a rossz támogatottsági mutatókat.

"Az mindenesetre figyelemreméltó, hogy ha csak kis mértékben is, de többen gondolták úgy, hogy sikeresebb lenne a párt egy új elnökkel, mintha a jelenlegi vezetés maradna" - jegyzik meg.

Az MDF jelenlegi vezetése szerint a párt egy határozott ideológia arculattal rendelkező konzervatív párt, ám - a felmérés szerint - a szavazópolgárok körében jelentős zavar alakult ki a politikai organizáció identitását illetően. Az összes megkérdezettnek ugyanis kevesebb mint háromtizede vélte úgy, hogy a párt konzervatív, illetve mérsékelt konzervatív nézetrendszer alapján politizál, miközben további kéttizedük szerint alapvetően liberális értékeket követ, közel 50 százalékuk pedig nem tudott vagy akart erre a kérdésre válaszolni.

A Századvég-Forsense augusztus 27-e és szeptember 5-e között végezte kutatását, amelynek során 1.000 véletlenszerűen kiválasztott felnőtt korú személyt kérdezett meg. A kutatás aktualitását az MDF-ben zajló elnökválasztási kampány szolgáltatta. A pártban szeptember 27-én tisztújítás lesz. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?